Szeged, 1920. november 19.

Apja gazdasági cseléd volt. Hat elemit végzett, majd 1933 és 1936 között háztartási alkalmazott volt, később 1942-ig Kelebián a Nagykéri majorban mezőgazdasági napszámos volt. 1942-től 1944 őszéig a bácsalmási Sörház majorban napszámos volt. 1945-től 1948-ig háztartásibeliként dolgozott, emellett a családi juttatott földön dolgozott. 1948-ban lett a kunbajai Rózsa Ferenc Termelőszövetkezet tagja. 1947-ben csatlakozott a Magyar Kommunista Párthoz. 1950-ben hathetes pártiskolát végzett, majd májusban kinevezték az MDP bácsalmási járási pártbizottság pártmunkása lett, szövetkezeti felelős, majd szervezőtitkár; 1951–1952-ben, 1954-1955-ben titkárhelyettes, másodtitkár, megbízott járási első titkár volt. 1952-ben lett szakszervezeti tag; 1950. június és 1955 között az MDP bácsalmási járási pártbizottság, 1954 és 1955 között a járási tanács, 1957-től a Bács-Kiskun megyei Tanács tagja volt. 1954. szeptemberben beíratták az MDP hároméves pártfőiskolájára, tanulmányait az 1956. októberi forradalom miatt nem fejezte be. 1957. február 19-én az MSZMP Bács-Kiskun megyei pártbizottsága párt és tömegszervezetek osztálya munkatársa lett, később osztályvezető-helyettes, 1962. februártól osztályvezető; 1965-ben elvégezte az MSZMP kétéves pártfőiskoláját, megbízatásában akkor megerősítették. Befejezte az általános iskolát, majd 1960. áprilisban érettségi vizsgát tett egy mezőgazdasági technikumban. 1953. május 17. és 1971. február 10. között országgyűlési képviselő volt, előbb a Magyar Függetlenségi Népfront, majd a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei listáján választották be a törvényhozásba, 1967. március 19-én Bács-Kiskun megye 11. számú egyéni választókerületében szerzett képviselői mandátumot.