Hungarian (formal)English (United Kingdom)Deutsch (DE-CH-AT)

Irattár

1947. május 7.

There are no translations available.

G. Ja Korotkevics feljegyzése Molotovnak
Rákosi Mátyással folytatott 1947. április 29-i megbeszéléséről

 

Moszkva, 1947. május 7.

 

R. M. [Rákosi Mátyás]: Magyarország figyelmének középpontjában továbbra is a nemrég leleplezett köztársaság-ellenes összeesküvés áll. Minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök is részese volt az összeesküvésnek. 

A letartóztatottak tanúvallomásaiból kiderül, hogy Nagy Ferenc az összeesküvők csoportjának egyik vezetője. Nincs kizárva, hogy Tildy Zoltán, a köztársaság elnöke úgyszintén belekeveredett az összeesküvésbe.1 Jellemző, hogy Tildy felesége jelenleg Amerikában tartózkodik. Azért utazott oda, hogy adományokat gyűjtsön a szükséget szenvedő magyar protestánsok, kálvinisták megsegítésére. Ez persze csak ürügy. Hozzá kell tennünk ehhez azt is, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök veje az Egyesült Államokbeli magyar misszió első tanácsosaként dolgozik,2 s most ő is, éppúgy, mint Tildy felesége, tárgyalásokat folytat az USA-ban. A kisgazdák politikáját ismerjük: pártjuk vezetői azt akarják, hogy országunk minden nehézsége még a békeszerződés ratifikálása előtt kerüljön nyilvánosságra, s ily módon mindent az Egyesült Nemzetek Szövetsége elé terjeszthessenek döntéshozatalra.

Agitációjukban a következőképpen igyekeznek beállítani a helyzetet: a Szovjetunió csak behajtja Magyarországon a jóvátételt, és semmit sem ad az országnak, az Egyesült Államok viszont Magyarország jótevője. A reakciósok tervei között szerepel továbbá, hogy elvegyék a kommunistáktól a Belügyminisztériumot. Átmeneti lépésként a szociáldemokraták kezére akarják juttatni.

Ami a magyarországi szociáldemokrata pártot illeti, arra meglehetősen erős nyomást gyakorolnak az angol Munkáspárt vezetői. Az utóbbi időben igen gyakran utaznak Magyarországra (majdhogynem minden héten jön tőlük valaki). A jobboldali szociáldemokraták viszont az amerikaiakkal vannak kapcsolatban.

Az életszínvonal most, erőfeszítéseinknek hála, stabilizálódott. A háború előttinek az 50 százalékát teszi ki. Ez természetesen sokkal jobb annál, mint ami az infláció idején volt. Azt azonban, ami korábban volt, sajnos már elfelejtették. Igaz, az 1938. évi (azaz háború előtti) életszínvonal sem tekinthető különösen magasnak, de a munkások elégedetlenek. A szociáldemokraták kihasználják ezt, és a munkabérek emelésének demagóg követelésével lépnek fel. Rajtunk, kommunistákon kívül most lényegében mindenki az ellenzék szerepét játssza. Erre spekulálnak a fasiszta elemek is. Nemrég például egy párttitkárunk a bányavidék munkásai előtt beszélt. Elvtársunk azt bizonygatta, hogy a munkabéremelés árt a pénz stabilizálásának. Ezt az elvtársunkat megverték. Ez kétségtelenül a fasiszták műve. Meg kell mondanunk, hogy a munkások körében befolyásunk stagnál.

V. M. [V. M. Molotov]: És a pénzük tényleg stabilizálódott?

R. M.: Igen, a pénz stabilizálódott.

V. M.: És mi a helyzet a kenyérrel?

R. M.: A kenyérhelyzet egyelőre nem változott. A burgonya ára emelkedett, de tavasszal ez mindig így van. A kenyér tekintetében mindazonáltal kikerülünk a bajból, mert vannak bizonyos állami tartalékaink.

A pénzünk kétségtelenül szilárd, de az emberek mégis elégedetlenek, többet akarnak. A reakció most minden erővel arra törekszik, hogy aláássa a pénz stabilitását, és elérje Amerika beavatkozását. Most olyan híreket terjesztenek, hogy Amerika 300 millió dolláros kölcsönt ajánl fel Magyarországnak azzal a feltétellel, hogy az országban véget vetnek a ,,kommunista diktatúrának’’.

Szeretnénk tudni, mikorra számíthatunk a békeszerződés ratifikálására. Ez igen fontos számunkra. Azt is tudnunk kell, meddig tartózkodnak még Magyarországon szovjet csapatok.

V. M.: A most kialakult helyzet számunkra kedvezőnek mondható. Az Ausztriával kötött államszerződést ebben az évben biztosan nem írják alá, erre legjobb esetben a jövő év elején kerül sor, így tehát, ha csapataink Ausztriában állomásoznak, állomásozni fognak Magyarországon és Romániában is. Még a Magyarországgal kötött békeszerződés ratifikálása után is Magyarországon marad a szovjet csapatok egy része. A helyzet tehát az egész 1947-es év folyamán körülbelül olyan marad, mint amilyen most.

R. M.: Ez számunkra kétségtelenül kedvező, de ne feledkezzék meg arról, hogy a megszálló csapatok fenntartása nekünk nem kevésbe kerül.

V. M.: A békeszerződés ratifikálása után e költségeik megszűnnek. A szerződés ratifikálására valószínűleg májusban kerül sor, ezután eltelik a szerződésben megjelölt 90 nap, amely alatt ki kell vonni a csapatokat, de a ratifikálás napjától kezdve Önök már semmilyen, a megszállással kétségtelenül kapcsolatos költséget viselni nem fognak, úgyhogy anyagi szempontból könnyebb helyzetbe jutnak, mivel azokat a Magyarországon maradó szovjet csapatokat, amelyek közlekedési vonalainkat őrzik, a Szovjetunió költségén fogjuk fenntartani. Az angolokkal megállapodtunk, hogy a szerződést május 15-én ratifikáljuk. Az amerikaiak egyelőre halogatják a kérdést. Amerikában most olyan híreket terjesztenek igen intenzíven, hogy az Egyesült Államiok még az Olaszországgal kötendő szerződés ratifikálását is el akarja halasztani. Mégis nagyon valószínű, hogy a Magyarországgal kötendő békeszerződés ratifikálására május 15-én sor kerül.3

R. M.: A reakciósok politikája az, hogy időt akarnak nyerni. Mi nem forszírozhatjuk az előrehozott parlamenti választásokat, mivel megerősödve kívánunk kikerülni belőle. Megerősítettük a parasztságra gyakorolt befolyásunkat. Elmondhatjuk, hogy lényegesen erősebbeknek érezzük magunkat falun, mint ezelőtt. Nőtt a kommunista párt befolyása a házi- és kisiparosok és az értelmiség egy része körében. Ez utóbbi soraiból azonban ki jobbra, ki balra menekül.

V. M.: És ez nagy rész?

R. M.: Igen, elég jelentős. A kisgazdapártból sokan jobbra mentek, a városokban a párt tagjainak mintegy 70 százaléka jobbra távozott, azok pedig, akik balfelé indultak, nem a kommunistákhoz, hanem a szociáldemokratákhoz mentek. A szociáldemokratákhoz csatlakozott volt kisgazda párttagok közül sokan így okoskodnak: Magyarországon most két befolyás küzd egymással, az amerikai és a szovjet. Tegyük fel, hogy az amerikai befolyás győz. Akkor mi előnyös helyzetben leszünk, hiszen az amerikaiak a szociáldemokratákat nem bántják. És ha a szovjet befolyás győz, akkor mi, mint szociáldemokraták egy olyan párt tagjai vagyunk, amelyik barátságban áll a kommunistákkal.

Ezek az elemek ugyanakkor a munkásegység ellen küzdenek.

Arra számítunk, hogy a következő választásokon a Baloldali Blokk elnyeri a szavazatok 50–52 százalékát, a többit a kisgazdapárt és a Sulyok-féle Szabadság Párt kapja.4 Az amerikaiak most minden erejükkel meg akarják akadályozni a szakadást a kisgazdapártban. Egységes reakciós támaszt akarnak Magyarországon. Az amerikai követ nemrég elbeszélgetett Sulyokkal, és azt ajánlotta neki, szüntessék be kisgazdapárt-ellenes fellépésüket, lévén hogy nekik, amerikaiaknak, szükségük van erre a pártra. Egy reakciós pártra van szükségük. Mindez nagyon felbátorította a kisgazdapártot, hiszen megérezte az Egyesült Államok támogatását. Ezzel a politikával Tildy is egyetért.

A jóvátétel Magyarország költségvetésének 50 százalékát teszi ki. Ezt tovább elviselni igen nehéz. A kommunistákon kívül mindenki ez ellen lép fel, ami így erősen csökkenti népszerűségünket. Ehhez járul még a magyarországi volt német tulajdonú vállalatokért való fizetési kötelezettségünk kérdése.5 Két nappal ezelőtt beszélgettem a szociáldemokraták vezetőjével, Szakasitscsal. Azt mondta nekem, hogy a szociáldemokraták nem tudják megvédeni a munkástömegek előtt a Szovjetunió újabb követeléseit, melyeket a német vállalatokért járó tartozásunk fejében kellene fizetnünk. Így tehát a kommunista párt rendkívül nehéz helyzetben van.

Nagyon kérjük, egy képviselőt nevezzenek ki és küldjenek Magyarországra, aki mind a jóvátételi, mind a Külkereskedelmi Minisztériumhoz tartozó ügyeket intézné. A két megbízott, aki most nálunk ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, nem egyezteti egymással tevékenységét. Így például Sabalin elvtárs, a jóvátételi ügyek megbízottja, nem veszi figyelembe a Külkereskedelmi Minisztérium vonalán érkező követeléseket, Inozemcev elvtárs viszont, a Külkereskedelmi Minisztérium megbízottja, a magáét követeli, anélkül, hogy bárminémű jóvátételről tudomást venne. Ez dezorganizálja gazdasági életünket.

V. M.: Ezt a követnek kellene figyelemmel kísérnie. Lehet, hogy Puskin elvtárs nem kellőképpen kíséri mindezt figyelemmel?

R. M.: Az említett megbízottak nem tartoznak Puskin hatáskörébe. Számunkra az lenne kívánatos, hogy ezekkel az ügyekkel egy szovjet képviselő foglalkozzék, aki az egész munkát koordinálná.

V. M.: Azt hiszem, hogy ez nem fog javítani a helyzeten.

R. M.: Most Magyarországon a kommunistákon kívül mindenki a gazdasági káoszra épít. A szociáldemokraták készséggel igent mondanak a szovjet elvtársak bárminemű követelésére. Szándékosan teszik ezt, tudván tudva, hogy számos szovjet követelés egyszerűen teljesíthetetlen. Egyfajta csapdát állítanak, a szovjet elvtársak viszont ezt gyakran nem értik. Ily módon sajátos egységfront alakul azokból a kapitalista elemekből, akik gazdasági káoszt akarnak, és a szovjet elvtársakból, akik – nem értvén, mire megy ki az egész – benyújtják követeléseiket. A reakciósok minden úton-módon arra törekszenek, hogy aláássák a stabilizációt. Most a Belügyminisztérium kérdését tűzték napirendre. – Ki akarják venni a kommunisták kezéből.

V. M.: Képesek-e ezt megtenni, s ha igen, hogyan?

R. M.: Csak úgy képesek megtenni, ha a megfelelő törvényt megszavaztatják a nemzetgyűléssel. Ha kísérletet tesznek erre, a tömegek mozgósításához kell folyamodnunk, ezért kérjük e kérdésben az Önök véleményét. A reakciósok eddig a döntő pillanatokban meghátráltak, de biztosan lesznek olyan pillanatok is, amelyekben nem hátrálnak meg. Úgy gondolom, hogy a Belügyminisztérium kérdésében nem hátrálnak meg.

A kommunistáknak sikerült egyfajta gazdasági diktatúrát kialakítani az országban. Köztudott, hogy nélkülünk a bankok nem adhatnak hiteleket. Mindenütt elég szilárdan megvetettük a lábunkat, s ha a reakciósok támadásba lendülnek ellenünk, az a hatalomért folytatott harc lesz.

Amikor az amerikaiak az összeesküvés leleplezésével kapcsolatban jegyzékeket küldtek Szviridov elvtársnak, egyfajta politikai párviadal alakult ki. Az amerikaiak vereségével végződött, de most új követet akkreditáltak Magyarországra,6 aki más, lényegesen rugalmasabb módszerekkel fog dolgozni, mint elődje.

Ha a tömegek mozgósításához kell folyamodnunk, tudni szeretnénk, milyen támogatásra számíthatunk az Önök részéről.

V. M.: Ez majd a körülményektől függ. És mik a perspektívák, mikorra várható az összeütközés?

R. M.: Az aratás idején a politikai élet elcsendesedik. Ha megjön az eső, és jó lesz a termés, a feszültség némileg csökkenni fog. Egy hónapra való gabonánk ugyan nincs, de a bajból kikeveredünk.

Lényeges probléma, ezért szeretnék felvetni a felfegyverzés kérdése. A mi harmincezres rendőrségünknek nincs fegyvere. Most két-három rendőrzászlóaljat hozunk létre speciális feladatok ellátásra. Egy zászlóaljat már megszerveztünk, de a zászlóalj katonáinak nincs puskája, pontosabban: puskájuk ugyan van, de kevés és más-más rendszerű. Mindmostanáig nem tudtunk fegyverhez jutni. Meg kell jegyeznünk, hogy – bármilyen furcsa, de – a magyarországi bűnöző elemek jó szovjet géppisztolyokkal vannak felszerelve, hogy honnan szerezték őket, nem tudni. A rendőrségnek ugyanakkor nincsenek páncélautói, se a hadseregnek. Nincs fegyvere a munkásoknak. A fasisztáknak ugyanekkor van fegyvere, ez kétségtelen. Elvtársaink két év alatt például több mint 200 ágyút találtak különböző helyeken elrejtve. Kétségtelen, hogy a fasiszták őrizgetik őket. Nincs kizárva annak lehetősége sem, hogy lényegesen több fegyver van elrejtve. Azt szeretnénk, ha lenne legalább 2–3 ezer jó géppisztolyunk, mivel a magyar gyárak, mint ismeretes, nem gyártanak fegyvert. A helyzet rendkívül kiéleződött, fegyverünk pedig nincs.

V. M.: Ha fegyvert akarnak kapni, hogyan lehetne ezt megoldani?

R. M.: Meg lehetne oldani hitelből. Meg kell mondjam, hogy a Szovjet Hadsereg egységeitől kaptunk zsákmányolt fegyvereket, de azok teljesen használhatatlanok voltak. Bizonyos idő múltán a SZEB távozik Magyarországról, s akkor – félek – a demokráciánk a levegőben fog lógni. Rosszul van felfegyverezve 11 ezer fős hadseregünk is.

V. M.: És kinek a kezében van a hadsereg?

R. M.: A honvédelmi miniszter, Dinnyés, a kisgazdák balszárnyához tartozik. De a hadsereg minden fontos kulcspozíciója a mi kezünkben van: a politikai főcsoportfőnökség vezetője kommunista, sok hadosztályparancsnok stb. úgyszintén.7

V. M.: És megbízható a honvédelmi miniszter?

R. M.: Azt hiszem, hogy megbízható ember. Dinnyés Barthát, a régi reakcióst váltotta fel. Dinnyés nemrég azt mondta nekem, hogy szerinte a demokrácia megőrzéséhez szükség van a kommunistákra. Megjegyezte azonban, hogy a kommunisták szektás hibákat követnek el. Ez megfelel a valóságnak. Magam is megfigyeltem például nemrég, hogy azokban az irodákban, ahol kommunisták a főnökök, csak Lenin és Sztálin arcképei vannak kinn a falon, nem láthatók viszont magyar nemzeti hősök portréi. A katonatiszteknek feltett vizsgakérdésekben is egyre-másra marxista tézisek szerepelnek.

Azt hiszem, Dinnyésre lehet számítani.

V. M.: De nem fog becsapni minket?

R. M.: Emlékszem, mit mondott Lenin az ingadozó szövetségesekről. Dinnyés egyelőre együtt halad velünk, ezért támogatnunk kell. Most jól együtt dolgozik velünk. Nemrég például azt javasoltuk neki, távolítson el a minisztériumból több reakcióst. Megtette. Dinnyés néhány hét leforgása alatt jó hírnevet szerzett a katonák között. Járja a kaszárnyákat, együtt ebédel a katonákkal, figyelmes irántuk. Egy kissé bohém ugyan, de ugyanakkor a kisgazdapárt legrégibb parlamenti képviselője (1931 óta). Ennek nagy jelentősége van, s mi úgy gondoljuk, hogy együtt lehet dolgozni vele. A nagyobbik baj az, hogy a hadseregnek fegyver kell, az viszont nincs.

V. M.: Tehát mind a hadsereg, mind a rendőrség számára fegyverre van szükségük?

R. M.: Igen, mind a hadsereg, mind a rendőrség számára. Ki akarjuk bővíteni hadseregünket, nagyobbá is tesszük, ha sikerül. Jugoszlávia bizonyos tapasztalatát is át akarjuk venni ehhez.

V. M.: Népszerű-e Magyarországon Jugoszlávia?

R. M.: Igen, Magyarországon népszerű. Meg kell mondanunk, hogy még a Szovjetuniónál is népszerűbb. Arról van szó, hogy a magyar nép a jugoszlávoktól nem fél, de az oroszoktól való hagyományos félelmet még nem sikerült megszüntetni. Jó lenne, ha volna megfelelő szerződésünk Jugoszláviával, de egy ilyen szerződés megkötését akadályozza a Csehszlovákiához fűződő rossz kapcsolat.8 Jugoszlávia most nem lesz hajlandó semmiféle szerződést kötni velünk, mivel ezt Csehszlovákia érdekei ellen irányuló cselekménynek tekintenék. A csehszlovákokkal való viszonyunk általában igen rossz. Most folyik a lakosságcsere a két ország között. Ez nekünk 200 millió forintunkba kerül, ami a költségvetés hét százalékát teszi ki. Az áttelepítés során a csehszlovákok tőlünk proletárokat visznek el, hozzánk viszont gazdag parasztokat küldenek. Mi mindent megteszünk a csehszlovákokkal való viszony rendezéséért, de igyekezetünket eddig nem koronázta siker. Szlovákiában üldözik a magyar kommunistákat. Az egyháznak például módja van magyar nyelvű imakönyveket kinyomtatni Szlovákiában, magyar kommunista újságok megjelentetése viszont nincs engedélyezve. Úgy látjuk, csehszlovák elvtársaink megőrültek. A magyar burzsoázia minden módon keresi a konfliktust a csehszlovákokkal, ürügyet keres arra, hogy kikényszerítse az ENSZ beavatkozását ebbe a kérdésbe.

Én is, Tito is úgy látjuk, hogy az Egyesült Államok szereplése az utóbbi időben komoly tényezővé vált, amely arra késztet, hogy megváltoztassuk taktikánkat, ám a csehszlovák kommunisták ezt nem értik. Mi például elálltunk attól, hogy közzétegyük az összeesküvéssel kapcsolatos amerikai jegyzéket, míg nem érkezik meg a szovjet fél válasza; egyszerre közöltük a két dokumentumot, az amerikai jegyzéket és a szovjet választ.9 A prágai és a bratislavai rádió viszont nyomban, a Szovjetunió válaszát be sem várva közölte az amerikai jegyzék teljes szövegét. Annak idején meghívtuk a csehszlovák kommunistákat pártkongresszusunkra, de ők még csak válaszra sem méltattak. A szociáldemokraták ugyanakkor gyakran utaznak Prágába, a csehszlovák szocialisták pedig Magyarországra. Az a benyomásunk, hogy Csehszlovákia kommunistái mindent ellenünkre kívánnak tenni. A jugoszláv elvtársaknak ugyanez a véleményük.

A lakosságcsere hamarosan – 3–4 hónap múlva – befejeződik. Ez sok anyagi eszközünket felemészti – napi több ezer forintot. Visinszkij elvtárs annak idején beszédében erősen támogatta Csehszlovákiát.10

V. M.: Abban a pillanatban erre volt szükség.

R. M.: Ezt mi természetesen megértjük, de legalábbis Magyarországon a dolgot nem felejtették el.

Mint a mai napig nem sikerül jó és szilárd helyzetet teremtenünk a Duna-medencében. Jugoszlávia nem támogathat bennünket, mivel bármely felénk irányuló barátságos lépését Csehszlovákia úgy értelmezné, mint Csehszlovákia elleni lépést. Ily módon zsákutcába kerültünk.

P. Groza román miniszterelnök közelgő magyarországi látogatása, amelynek célja – állítólag – a román és magyar kultúra hetére tervezett rendezvények megbeszélése, nem más, mint Tildy kacérkodása a románokkal.11

A csehszlovák-magyar viszonyról szólva még a következőket szeretném megjegyezni: a lakosságcsere során a csehszlovákok olyan embereket küldenek hozzánk, akik jó bázisát jelenthetik a fasisztáknak. Tito segített nekünk abban, hogy megkössük Csehszlovákiával az önkéntes lakosságcseréről szóló egyezményt, további segítséget azonban nem tud nyújtani. Megígérte ugyan, hogy segít nekünk pártvonalon is, de ebből egyelőre semmi sem lett.

A csehszlovákok eredetileg úgy akarták széttelepíteni a magyarokat, hogy a Szudéta-vidékre költöztetik őket, de utóbb erről lemondtak. Ezután mint napszámosokat kezdték dolgoztatni a magyarokat.12 A dolog megfeneklett. Csehszlovákia Kommunista Pártjával jelenleg nincs kapcsolatunk. Az a benyomásunk, hogy csak a csehszlovák kommunisták üldözik a magyar kommunistákat. A kisgazdapárt felhasználja ezt agitációs munkájában, igyekszik bebizonyítani, hogy az egész baj okozói a kommunisták; nekünk pedig most nincs kapcsolatunk Csehszlovákia kommunista pártjával.

V. M.: Ezek szerint Önöknek nincs jó kapcsolatuk a csehszlovák elvtársakkal?

R. M.: Nemcsak jó kapcsolatunk nincs, hanem egyáltalán semmilyen kapcsolatunk nincs. Elküldtünk például egy nődelegációt Csehszlovákiába, a küldöttséget kommunista elvtársnő vezette. Vele azonban csak burzsoá személyiségek tárgyaltak, a csehszlovák kommunisták teljességgel elfordultak tőle. E kapcsolatok abnormitása mindenben érződik, még a kereskedelemben is. A csehszlovákok például nem küldik vissza hozzánk az üres vagonokat, jóllehet ez szerződéses kötelességük. Közreműködésüket kérem Csehszlovákiához fűződő kapcsolataink rendezésében.13

V. M.: Az áttelepítés kérdésében?

R. M.: Igen, legalább ebben a kérdésben. Példának okáért sem a jugoszlávok, sem a románok nem telepítenek ki magyarokat; Romániában a magyarok a demokrácia biztos támaszává lettek, a kommunista párt befolyása alatt állnak. A csehszlovák elvtársak viszont súlyos nehézségeket okoznak nekünk.

V. M.: Én pedig, bevallom, magam is a csehekkel kapcsolatos panaszaimat akarom elmondani Önnek.

Nagy nehézségeink voltak a lengyel-csehszlovák egyezmény kérdésében. Annak idején Párizsban számos javaslat hangzott el az ügy kapcsán. Slansky eljött Párizsba, tárgyalt, de minden eredmény nélkül. És csak most sikerült végre megállapodásra jutnunk a mi javaslataink alapján, miután Cyrankiewicz,14 a lengyel miniszterelnök Moszkvába érkezett, mi pedig elküldtük az idevonatkozó levelet Gottwaldnak. Egyelőre nehéz Csehszlovákiával beszélni, lehet, hogy ez csak átmeneti jelenség, de egyelőre a csehek igen kevéssé hajlanak a szóra.

R. M.: A következő kérdés, amelyet szeretnék feltenni, az a hadifoglyok kérdése. A reakciósok nagyon erősen kihasználják ellenünk.

V. M.: És Önöknek mi közük ehhez?

R. M.: A reakciósok olyan híreket terjesztenek, hogy a kommunisták kifejezetten azt tanácsolják a Szovjetuniónak, hogy ne engedje el a hadifoglyokat, mert ezt a nyomásgyakorlás eszközeként akarják felhasználni. Számunkra ezért igen kívánatos lenne, ha a Szovjetunióban lévő hadifoglyok mielőbb kiszabadulnának, méghozzá a kommunista párt kezdeményezésére.

V. M.: És mit nyernek Önök ezzel?

R. M.: Azt akarjuk, hogy a hadifoglyokat a kommunista párt kezdeményezésére engedjék el. Mert az Egyesült Államok például ígér ilyen irányú segítséget Magyarországnak. A reakciósok az efféle ígéreteket felhasználják agitációjukban, a kommunistáknak viszont nincs mit ígérniük a tömegeknek.

V. M.: De hiszen a hadifoglyok visszatérte megerősíti a reakciókat, megerősíti a kisgazdapártot, nem? A Szovjetunióban most, úgy hiszem, mintegy 200 ezer magyar hadifogoly van.

R. M.: Igen, körülbelül annyi. Hadd mondjam meg Önnek, hogy ezek fele kétségtelenül a kommunistákhoz csatlakozik, a másik fele reakciós. De ha mégis minden hadifogoly hazatér, az jó általános benyomást kelt majd az országban. Hozzám szinte naponta csapatostul jönnek síró asszonyok, akik kérik, szabadítsuk ki a fogságból férjüket, fiaikat. Szeretnénk valami olyan komoly dolgot tenni, ami megmutatná a tömegeknek a kommunista párt munkájának eredményeit, és emelné tekintélyét. Például: ha a kommunisták kezdeményezése alapján rendeződne a csehszlovák kérdés, és kiszabadulnának a hadifoglyok.

Az angolok most azt mondják a szociáldemokratáknak: látjátok, a kommunisták a Vörös Hadsereg segítségével elragadták tőletek mindazokat a pozíciókat, amelyekkel korábban rendelkeztetek. Vissza kell szereznetek ezeket a pozíciókat. Az efféle okoskodás különösen a régi szociáldemokratákra van hatással. Mi most sok energiát vagyunk kénytelenek fordítani a szociáldemokratákkal vívott harcra. Nekünk most olyan eredményekre van szükségünk, amelyeket az egész nép érzékel. Arra van szükségünk, hogy az egész nép lássa: a kommunisták nyújtanak valamit a népnek.

Most ellentámadásba akarunk lendülni, a magyar népgazdaság fejlesztésének 3 éves tervét előtérbe helyezve.

V. M.: El van fogadva a terv?

R. M.: Most zajlik a vitája.15 A kisgazdapárt kétségtelenül szabotálja a terv elfogadását. Azt akarja, hogy az Egyesült Államok kölcsönt nyújtson Magyarországnak, s ily módon avatkozhasson be az ország belügyeibe. Mi azt ígérjük a tömegeknek, hogy a terv teljesítésének eredményeképpen az életszínvonalat a kétszeresére emeljük. Ennek eredményei azonban csak 3 év múlva, a terv teljesítése után mutatkoznak meg, a tömegek viszont helyzetük azonnali könnyítését követelik.

Le akarjuk leplezni Nagy Ferencet is. Rendelkezésünkre áll Kovács Béla Nagy miniszterelnököt kompromittáló vallomása. De Kovács Béla szovjet kézben van. Szeretnénk, ha legalább egy napra vagy akár csak 2–3 órára kiadnák őt nekünk, hogy tanúként a magyar nép elé lépjen, és vallomást tegyen. Ehhez azonban az Önök engedélye szükséges. Akkor újra előtérbe helyezzük az összeesküvés kérdését, és bebizonyítjuk, hogy Nagy Ferenc kapcsolatban állt az összeesküvőkkel.

V. M.: De ezek mind apró részletkérdések. Önök természetesen felhasználhatják Kovács vallomását, de ez csak rövid időre szólóan kelt hatást. Ráadásul nem lehet tudni, mit fog mondani a magyar bíróság előtt.

R. M.: Mi újra elővesszük az összeesküvés kérdését. Kár, hogy az összeesküvőknek, mint kiderült, nem voltak fegyverraktáraik, mert akkor alaposabban leleplezhettük volna őket. Valami drámaira van szükségünk. Az összeesküvés kérdését mindenesetre újra előtérbe akarjuk helyezni. Eközben azonban óvatosaknak kell lennünk. A nép elfáradt, mindenki békét, nyugalmat akar, s mi nem kívánunk rendzavarók szerepében a nép elé lépni.

Nem elhanyagolható jelentősége van nálunk a svábkérdésnek. Ki akartuk telepíteni őket Németországba, de úgy tudjuk, hogy az amerikaiak ellenzik ezt.16

V. M.: Igen, az amerikaiak nem akarják ezt.

R. M.: Ez megnehezíti a helyzetünket. A sváboknak csak egyharmadát sikerült kitelepítenünk.17

V. M.: Elszalasztották a kedvező pillanatot.

R. M.: Korábban Ausztrián keresztül kellett kitelepítenünk a svábokat, de a szovjet városparancsnokok visszafordították őket Magyarországra, s velük együtt még újabb ausztriai németeket küldtek ide.

V. M.: Most viszont az amerikaiak akadályozzák szívósan azt, hogy a svábokat Németország amerikai övezetébe telepítsék. E kérdés megoldására igen kevés az esély.

R. M.: Jelenleg Magyarország 600 községében élnek svábok. Meg kell mondanom, hogy többségük a szociáldemokraták táborához csatlakozott. A szociáldemokrata vezetők nagyobbik része német származású (Ries, Bán és mások), sokan közülük csak nemrég magyarosították a nevüket.

V. M.: Hogy viselkedik Szakasits?

R. M.: Erősen ingadozik.

V. M.: De mégis ő a párt vezetője?

R. M.: Egyelőre igen, de feltűnt egy igen komoly vetélytársa – Bán Antal.

Nem egyezhetnénk-e meg abban, hogy a magyarországi svábokat Németország szovjet övezetébe telepítsük ki?18

V. M.: De hiszen Magyarországnak nincs közös határa a németországi szovjet megszállási övezettel.

R. M.: Akkor Csehszlovákián keresztül lehet kitelepíteni őket. Ha ezt megmondjuk a sváboknak, úgy megijednek, hogy maguktól is átszöknek az amerikai zónába.

V. M.: Ez kevéssé valószínű. Ha így cselekednénk, akkor Németország szovjet övezete afféle madárijesztővé válnék.

R. M.: Nem, a svábok egyszerűen nem szeretik, semmilyen formában, a Szovjetuniót. Nekünk kevés a földünk. Már többször előfordult, hogy magyarok érkeztek egy-egy faluba, hogy földet kapjanak, a falvakban meg még ott laktak a svábok. És a magyarok így amolyan kutya-macska barátságban élnek együtt a svábokkal.

V. M.: Tehát a svábokat már kilakoltatták a háziakból?

R. M.: Igen, hozzákezdtünk a kitelepítési intézkedésekhez, mivel azt hittük, hogy 100 ezer svábot sikerül kitelepítenünk az amerikai övezetbe. A svábok ellenségeink. A kommunisták ellenségei ugyanakkor úgy tekintenek rájuk, mint egyfajta szövetségesükre.

V. M.: Tárgyalta ezt a kérdést a kormány?

R. M.: A kommunisták a svábok kitelepítése mellett voltak, mindenki más ellene. A szociáldemokraták hallgatólagosan, a kisgazdapárt viszont nyíltan ellenezte.

V. M.: Ez a dolog kevéssé perspektivikus. De mit lehet tenni, ha egyszer hatalomra jutottak, nyilvánvaló, hogy osztozniuk kell minden nehézségben. Ahogy mondani szokás: nagy fába vágja a fejszéjét, aki kormányzásra vállalkozik. A helyzetük tényleg bonyolult.

R. M.: Van még egy fontos kérdés: a fakultatív hittanoktatásé. A kisgazdapárt azt javasolta nekünk, hogy fogadjunk el törvényt a fakultatív vallásoktatásról, és vezessünk be állami monopóliumot a tankönyvkiadásra. Mi úgy gondoltuk, hogy egy ilyen törvény megszavazása kikezdené a kisgazdapárt és az egyház közötti szövetséget. A kisgazdapárt vezetői azt állították, hogy számukra a püspökök nem jelentenek akadályt, annál is kevésbé, mivel Balogh István és Varga Béla maguk is papok, és kezességet vállalnak az egyházi személyekért. Aztán kiderült, hogy Mindszenty bíboros és az amerikaiak ellenzik a fakultatív hittanoktatás bevezetéséről szóló törvényjavaslatot. A kisgazdapárt erre azt kezdte harsogni, hogy mindent csak kommunista nyomásra tett. Az efféle agitáció hatására a fakultatív vallásoktatás bevezetését Magyarországon a vallásoktatás betiltásával kezdték azonosítani. A kisgazdapárt ahelyett, hogy őszintén bevallotta volna, ő kezdeményezte a törvényt, azt bizonygatta, hogy mindez a kommunisták és az oroszok műve. Ennek folytán kezdtünk veszíteni befolyásunkból. Most nyíltan ki akarjuk jelenteni: ,,Mi, kommunisták, elővehettük volna ezt a kérdést 1945-ben, s akkor gyorsabban megoldhattuk volna, de 1945-ben ezt a kisgazdapárt nélkül nem akartuk megtenni.’’ Most az egész ügyet a kisgazdapárt ellen akarjuk fordítani. Kezünkben vannak azoknak a pártközi tanácskozásoknak a jegyzőkönyvei, amelyeken a kisgazdapárt vezetői felvették a fakultatív hitoktatás kérdését.19 Nyíltan ki akarjuk jelenteni, hogy a fakultatív hitoktatás kérdését most felvetni – amikor az országot a népgazdaság fejlesztésének 3 éves terve foglalkoztatja –, méghozzá az egyházzal történt egyeztetés nélkül, legalábbis felelőtlenség.

V. M.: Tehát Önök le akarják venni a kérdést a napirendről, s ezt nyíltan kívánják megtenni?

R. M.: Igen. Annak idején a kommunisták Olaszországban is a római pápával kötött konkordátum mellett szavaztak, a szociáldemokraták viszont ellen. Az volt a helyzet, hogy a kommunisták nem akartak szembekerülni a tömeghangulattal.

V. M.: Most nem emlékszem az esetre, de nagyon is lehet, hogy volt ilyen taktikai lépés.

Mondja, hogyan fogják Önöknél megünnepelni május elsejét?

R. M.: Úgy gondolom, hogy nálunk Budapesten legalább 300 ezren lesznek a felvonuláson.

V. M.: Így hát mik a terveik? Mi áll figyelmük középpontjában?

R. M.: Figyelmünk középpontjában most a 3 éves terv áll. Az elmúlt évben stabilizáltuk a pénzt, most pedig a 3 éves tervet akarjuk megvalósítani. A pénz stabilizálása után elnyertük a tömegek bizalmát, most bíznak abban, hogy teljesítjük a 3 éves tervet.

Azután szét akarjuk zúzni a reakciót, és újra elővenni az összeesküvés kérdését. Jelenleg több mint 1500 nem zsidó származású fasisztáról tudunk. Valamennyien rasszisták; professzorok, az értelmiség képviselői, ezeket el kell távolítanunk.20

V. M.: Szóval a magyar értelmiség nagy része belekeveredett az összeesküvésbe? Ha Önök az egész magyar értelmiség ellen fognak fellépni, sok nehézségük lesz.

R. M.: Nem, az egész magyar értelmiség ellen nem lépünk fel. Főként a reakciós hivatalnokréteghez nyúlunk.

V. M.: Úgy hiszem, két fegyvert kell szorosan a kezünkben tartaniuk: az első a 3 éves terv, a második a Belügyminisztérium.

R. M.: A szociáldemokraták mindenáron be akarnak jutni a Belügyminisztériumba. Paritást követelnek e minisztérium vezetésében. Állandó harcban állunk emiatt velük. A szociáldemokraták kiszolgáltatják a kisgazdapárt vezetőinek az összes fontos titkot. Figyelmeztetni akarták például a kisgazdapártot, hogy a kommunisták tudnak az összeesküvésről. Budapesten történt egy érdekes eset: megsebesítettek egy szociáldemokratát. Hogy ki lőtt rá, nem tudni, én azt hiszem, az amerikaiak. Az illető az angol követségen talált menedéket.21 Volt egy másik eset, amikor a szociáldemokraták a tudomásukra jutott fontos titkos adatokat elsősorban nem Szakasitscsal, hanem az amerikaiakkal közölték.

Szeretnék felvetni még egy fontos kérdést – a német vállalatokkal kapcsolatos fizetési kötelezettségünkről.22 E kötelezettség jelentős összeget tesz ki. A vita most a valuta-árfolyamról folyik. A szovjet elvtársak azt követelik, hogy mindent aranyvalutában fizessünk, azaz 4 márka = 1 dollár árfolyamon. Ha a nép megtudja, hogy a jóvátételen kívül még 200 ezer dollárt kell fizetnünk a Szovjetuniónak a német vállalatokért, a dolog ellenünk fordul, s ezt majd kihasználják az amerikaiak.

V. M.: Mely kérdéseket tartanak tehát a legfontosabbaknak?

R. M.: A csehszlovákokkal való viszony rendezését és a hadifoglyok kérdését.

V. M.: Nyernek vagy vesztenek a hadifoglyok kérdésén?

R. M.: A hadifoglyok előbb vagy utóbb így is, úgy is hazatérnek. De jobb, ha előbb térnek haza, és a kommunisták kezdeményezésére. Ezenkívül a Szovjetunióban van több ezer olyan magyar nő is, akiket Magyarországról vittek el.

V. M.: Valószínűleg azért vitték el őket, mert azt hitték, németek.

R. M.: Ebben nagy zűrzavar volt. Néha mint német nőket vitték el őket, az egyik városban például 300 magyar nő dolgozik.

V. M.: De magyar nőket mi nem vittünk el.23

R. M.: A helyzet az, hogy annak idején a helyi önkormányzatokban működő reakciós elemek a progresszív beállítottságú magyar nőket, különösen a kommunistákat igyekeztek, mint németeket átadni a szovjet katonai hatóságoknak, hogy ezektől a nőktől megszabaduljanak. Némely szovjet elvtárs pedig, mivel nem volt eléggé éber, és nem járt a dolog végére, úgy vitette el őket, mint németeket.

Fő kérdéseink tehát a következők: a Csehszlovákiával való viszony, a hadifoglyok hazajuttatása, a német vállalatokkal kapcsolatos fizetési kötelezettségünk és végül a fegyverzet.

V. M.: Nekünk semmibe se kerül fegyvert adni Önöknek, de hogyan hajtsuk ezt végre?

R. M.: Úgy gondolom, meg tudjuk találni ehhez a kellő formát.

V. M.: Mit adjunk inkább, szovjet vagy német fegyvert?

R. M.: Szovjet PPS-ek24 persze jobbak lennének, de elboldogulunk német fegyverekkel is. Azt szeretnénk, ha minket ugyanúgy felfegyvereznének, mint annak idején a lengyel hadsereget.

V. M.: Lengyelország más dolog, most más a szituáció. Emlékszik, hogy a Külügyminiszterek Tanácsában elleneztük, hogy Ausztriát külföldi fegyverekkel lássák el.

Úgy gondolom, Önök nagy hibát követtek el 1945-ben, amikor a parlamenti választásokon nem más pártokkal együtt, egy blokkban indultak.

R. M.: Mi mindenképpen igyekeztünk megtenni ezt, de a szociáldemokraták utunkat állták.

V. M.: Le kellett volna győzniük ellenállásukat. Ha közös blokkban indultak volna, nem alakult volna ki olyan helyzet, hogy egy párt kap többséget. Úgy gondolom, hogy ez az Önök hibája volt.

R. M.: Igen, végül is így van.

 

Lejegyezte: G. Korotkevics s. k.

 

Jegyzetek

1 Rákosi nem mondott igazat, nyilvánvalóan tudta, hogy sem Nagy Ferenc miniszterelnök, sem Tildy Zoltán köztársasági elnök nem vettek részt az un. köztársaság-ellenes összeesküvésben, s nem is hallottak róla.

2 Csornoky Viktorról van szó, ő azonban nem Nagy Ferenc, hanem Tildy veje volt.

3 A Párizsban 1947. február 10-én aláírt magyar békeszerződést a Minisztertanács május 16-án tárgyalta meg. A ratifikációs törvényjavaslatot a Nemzetgyűlés elé 1947. június 11-én terjesztették be, és az 1947. évi XVIII. tc. formájában került sor a becikkelyezésre. A békeszerződés ratifikációs okmányainak moszkvai letétbe helyezésére csak 1947. szeptember 15-én került sor, ekkortól számított az említett 90 nap.

4 Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon az MKP a szavazatok 22,27%-át, az SZDP 14,9%-át, az NPP 8,31%-át kapta meg. A FKgP-re a szavazók 15,4%-a szavazott. A Magyar Szabadság Párt az országgyűlési választásokon nem indult, mert 1947. július 21-én feloszlatta önmagát. Sulyok Dezső 1947. augusztus 14-én elhagyta az országot.

5 A megfogalmazás nem világos. Az 1945-ben tartott potsdami konferencia határozata értelében s Szovjetunió jóvátételi igényeit többek között ,,a megfelelő külföldi német befektetésekből elégítik ki’’, ami azt jelentette hogy a Magyarországon lévő német vállalatok automatikusan szovjet tulajdonba mentek át, és ezért természetesen a Szovjetuniónak nem kellett fizetnie. (Teherán, Jalta, Potsdam. Dokumentumgyűjtemény. Kossuth. Bp., 391. o.) Magyar részről hivatalosan csak azt vetették fel, hogy a vegyes, tehát német és magyar kézben lévő vállalatok esetében a magyar tulajdonrészt számítsák bele a magyar jóvátételbe. Ezt szovjet részről nem fogadták el.

6 Schoenfeld, Hans Frederick Arthur követet Selden Chapen nagykövet váltotta fel.

7 Pálffy György vezérőrnagy, a határőrség országos parancsnoka. A minisztérium katonai főcsoportjának élére Sólyom László vezérőrnagy került, ebből fejlődött ki később a vezérkar. Illy Gusztáv vezérőrnagy a személyügyi osztály vezetője. A katonapolitikai osztály már kezdettől a kommunisták kezében volt, az MKP katonai bizottságát pedig Farkas Mihály vezette.

8 Magyarország a magyar kisebbség helyzetéről Csehszlovákiával folytatott vitában Jugoszlávia kisebbségekkel kapcsolatos pozitív példájára hivatkozott, és szerette volna Jugoszlávia aktív támogatását is megszerezni e kérdés eldöntéséhez. Jugoszlávia – bár a csehszlovák politikát elítélte – nem kötelezte el magát egyik fél mellett sem; Magyarország nem csupán nem kapott jugoszláv részről aktív támogatást Csehszlovákiával szemben, de a két ország közötti konfliktus akadályát jelentette a Jugoszláviával szorgalmazott hadiipari és fegyverszállítási szerződés megkötésének is.

9 Lásd Újabb amerikai-szovjet jegyzékváltás a magyarországi összeesküvés ügyében. Szabad Nép, 1947. március 20. Az ügyben keletkezett amerikai és szovjet jegyzékek szövegét lásd: Csicsery Rónai–Cserenyey: Koncepciós per a Kisgazdapárt szétzúzására 1947. 369–373. o.)

10 Visinszkij említett beszédének szövegét Pető Iván adta közre. Pető Iván: ,,Megszabadítani az országot a másik ország nemzetiségéhez tartozó személyektől’’ Századvég, 1988. 6–7. sz.

11 Petru Groza román miniszterelnök 1947. május 2-án érkezett – 100 tagú küldöttséggel – négynapos látogatásra Budapestre.

12 A felvidéki magyarság Szudéta-vidékre történő deportálása – és nem költöztetése, ahogy Rákosi fogalmazott – 1946 őszén kezdődött, és közel 100 napig tartott (1946. november 19-től 1947. február 25-ig). Ennek során marhavagonokban szállították a magyarokat Csehországba, mintegy 10 000 családot, összesen kb. 46 000 személyt, közülük – a végrehajtás során alkalmazott erőszak és szenvedések következtében – több mint 1000-en életüket vesztették. A deportálások egyébként 393 községet érintettek, a kitelepítettekkel lényegében úgy bántak, mint a háborús bűnösökkel. (Vadkerty: A kitelepítéstől a reszlovakizációig. 19–121. o.; Janics Kálmán: A hontalanság évei. Hunnia Kiadó. Pozsony. 1989. 249–277. o.)

13 Rákosi Mátyás már 1947. április 5-i a szovjet pártvezetéshez írott levelében úgy jellemezte a két ország közötti viszonyt, hogy ,,olyan gócpont keletkezett, amely akár az egész Duna-medence légkörét megmérgezheti.’’ (Moszkvának jelentjük. 159–162. o.) Szovjet részről csak 1947 végén, a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának létrehozása után merült fel, hogy a két kommunista párt viszonyában komoly rendszabályokra van szükség. ,,Az SZK(b)P Külügyi Osztálya által 1947 végén a Magyar Kommunista Párt tevékenységéről készített tájékoztató így fogalmazott: ,,Magyarország és Csehszlovákia viszonya már hosszabb idő óta feszült. A Magyar Kommunista Párt azon kísérlete, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbség kérdését a két kommunista párt közötti tárgyalások alapján rendezzék, nem vezetett pozitív eredményre, sőt időlegesen feszültségekhez és ellentétekhez vezetett csehszlovák és a magyar kommunista párt között. Nemrég sikerült megállapodást kötni magyar nemzetiségű személyek Szlovákiából Magyarországra történő áttelepítéséről. A két ország kommunista pártjainak kölcsönös kapcsolataiban azonban nem következett be komoly javulás. A Magyar Kommunista Párt vezetői továbbra is barátságtalanul viszonyulnak a Csehszlovák Kommunista Párt vezetőihez és számos váddal illetik őket. A két kommunista párt közötti viszony komoly, tárgyszerű rendezésre szorul.’’ (RGASZPI. F 17. op. 128. gy. 1090. Közli: Moszkvának jelentjük. 239–248. o.)

14 Cyrankiewicz, József (1911–1989): lengyel politikus. 1931-től a Lengyel Szocialista Párt tagja, 1945–1948 között a főtitkára. 1947-től 1952-ig között miniszterelnök.

15 Az MKP már 1946 októberétől foglalkozott a hároméves terv előkészítésével, amelynek munkálatait Berei Andor fogta össze. Az MKP Politikai Bizottsága az elkészült javaslatot 1946. december 19-én tárgyalta meg, majd azt másnap Gerő Ernő ismertette a nyilvánossággal. A szociáldemokrata párttal 1947 februárjában kezdődött meg az egyeztetés a hároméves tervről; az egyeztetett tervet 1947. április 14-én ismertették a parasztpárti vezetőkkel. A kisgazdapárt nem dolgozott ki átfogó tervjavaslatot, csak a mezőgazdaságra vonatkozóan készítettek részletesebb javaslatot. Az MKP által készített és az SZDP és az NPP által is támogatott tervjavaslat egyeztetése a kisgazdapárttal 1947. április 23. és június 13. között zajlott. Lásd: Pártközi értekezletek 1944–1948. 507–516. o.

16 A németországi amerikai megszálló hatóságok már 1946 folyamán is egyre több nehézséget támasztottak a magyarországi német lakosság kitelepítése elé, illetve újabb és újabb feltételekhez kötötték a kitelepítettek fogadását, majd 1946 végén leállították azt. A Minisztertanács 1947. február 20-án hallgatta meg a belügyminiszter tájékoztatását a magyarországi németség kitelepítésének állásáról. Elmondása szerint a németországi amerikai katonai hatóságok az időjárás jobbra fordulása után is fenntartották a kitelepítés felfüggesztését, sőt azt is a magyar kormány tudomására hozta, hogy addig, amíg a magyar kormány ki nem küldi megbízottját Berlinbe a további feltételek megállapítására, annak a 100 000 főnyi magyarországi németnek a kitelepítése sem indulhat meg 1947. április 1-jén, amelyet az egyezmény értelmében a magyar kormány még 1947 folyamán jogosult kitelepíteni. (MOL XIX-A-83-a 18. d. 168. jegyzőkönyv.) A magyar kormány Weems dandártábornokhoz írt levelében a kitelepítések folytatásának lehetőségét kérte, aki azonban 1947. március 27-i válaszlevelében elhárította a kérés teljesítését. (Weems levelét idézi: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei. 197. o.)

17 A különböző jelentések adatai a kitelepítettek addigi számáról eltérőek, általában 112 ezer és 135 ezer fő között mozognak. A Népgondozó Hivatal kimutatása szerint 1946-ban összesen 116956 személyt telepítettek ki, az Országos Földbirtokrendező Tanács adatai szerint 120026 főt. Az adatokat közli: Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945–1948 között. A németek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák–magyar lakosságcsere összefüggései. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára. Kecskemét, 1993. 150. o.

18 Rajk László belügyminiszter a Minisztertanács 1947. június 12-i ülésén bejelentette, hogy miután az amerikaiak megtagadták a magyarországi németek fogadását az amerikai zónába, kéréssel fordult a szovjetekhez, hogy a szovjet megszállás alatt lévő német zónába engedélyezzék a kitelepítést. A szovjetek ettől nem zárkóztak el, de kérték, hogy a magyar kormány írásbeli indoklással forduljon a SZEB elnökéhez. (Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei. 171. o.) A miniszterelnök SZEB-hez írt levelét lásd uo. 194–198. o.) A Szabad Nép 1947. július 18-i számában ,,Amerika leállította – a Szovjetunió újra lehetővé tette a svábok kitelepítését’’ c. cikkben jelent meg az a híradás, hogy a Szovjetunió budapesti követe 1947. július 17-i keltezésű jegyzékben közölte: kormánya a magyar kormány kívánságának megfelelően hozzájárul, hogy a korábban már kitelepítésre kijelölt 50 000 volksbundista sváb Németország szovjet övezetében nyerjen elhelyezést. A lap 1947. augusztus 20-i száma már arról adott hírt, hogy előző nap megindult a kitelepítés és augusztus 31-ig 10 000 magyarországi németet telepítenek ki. A Németország szovjet megszállási övezetébe történő kitelepítésekről és a kitelepítések befejezéséről lásd: Fehér István: A magyarországi németek kitelepítése 1945–1950. Akadémiai Kiadó. Bp., 1988. 146–171. o.

19 Az 1947. március 6-i és 11-i pártközi értekezletről van szó.

20 Rákosi valószínűleg a fajvédő titkos szervezet, Magyar Testvéri Közösség tagjaira utal. A tagok névsora természetesen nagyon hiányosan maradt fenn, listát az összeesküvéssel kapcsolatos kihallgatások alapján állították össze, amely így teljesen megbízhatatlan volt.

21 Rákosi Kruchina Viktorról (1905–1978) tesz említést, aki az SZDP tagja és a HM Katonapolitikai Osztályának helyettes vezetője volt. A háború alatt kapcsolatba került az angol titkosszolgálattal. 1947 január 18-án mint angol kémet akarták tartóztatni, de nem az amerikaiak lőttek rá, hanem az ÁVH emberei. A tűzharcból sikerült kitörnie, és az angol követségre menekült.

22 A magyar vállalatokkal szemben fennálló, elvileg a Szovjetuniót megillető német követelésekről van szó. Szovjet álláspont szerint ezeket a követeléseket megfelelő valorizálási kulccsal átszámítva, forintban kellett volna a Szovjetuniónak megtéríteni. Egy 1947 januárjában készült feljegyzés szerint ennek a kérdésnek a magyar kormány kezdetben ne tulajdonított jelentőséget, mivel az egyes magyarországi vállalatokkal szemben bejelentett német (illetve akkor már szovjet) követelések nem voltak túl nagy összegűek. A dokumentum szerint ugyan a magyar kormány kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy a szovjet követelés alapjai megtámadhatóak volnának, mégis elfogadta a rendezésnek ezt a módját, mert úgy látta, hogy mindössze 1–2 millió dolláros megterhelést kell vállalni, s azt szívesen elfogadta volna a potsdami egyezmény zavartalan, súrlódásmentes lebonyolítása érdekében. A későbbiekben azonban a szovjet kiküldöttek mind nagyobb igényekkel léptek fel: fokozatosan növekedett azoknak a vállalatoknak a listája, amelyek a németeknek tartoztak és a valorizációval kapcsolatban is megváltozott az eredeti (92 pengőt = 1 USA dollár) szovjet álláspont. (MOL XIX-L-1-k 246. d.)

23 Molotov valótlant állít. Lásd a..... dokumentumot.

24 Szovjet géppisztolyok.

 

Forrás: RGASZPI F 17. op. 128. gy. 1019. 7–21. o. Közli:Vosztocsnaja Jevropa. Tom I. 1944–1948. 613–623. o. Magyarul megtalálható: Moszkvának jelentjük. 195–210. o.

Megjelent: Iratok a magyar–szovjet kapcsolatok történetéhez, 1944. október–1948. június. (Szerk. Vida István.) Budapest, Gondolat, 2005. 384 p.

 

1947. április eleje

There are no translations available.

G. Ja. Korotkevicsnek, az SzK(b)P KB Külügyi Osztálya munkatársának1 feljegyzése
V. P. Szviridovval, a SZEB elnökhelyettesével folytatott megbeszéléséről
a magyarországi politikai helyzetről

 

Budapest, 1947. április eleje

Titkos!

 

Az éleződő magyarországi politikai küzdelemben két pólus rajzolódott ki világosan – a Magyar Kommunista Párt és a Független Kisgazdapárt. Az utóbbi összegyűjtötte az ország minden reakciós elemét, és már régen elveszítette paraszti jellegét. 

A kommunisták komoly sikereket értek el a gazdaság területén. Legnagyobb sikerük a valuta stabilizálása. A kisgazdapárt szerette volna elérni, hogy az infláció miatt az amerikaiak avatkozzanak be az ország gazdasági életébe. Ez azonban nem történt meg.

Az államapparátus és a helyi önkormányzatok megtisztítása során 85 ezer tisztviselőt távolítottak el, erre azonban csak erős politikai nyomás alatt kerülhetett sor.2

Magyarországon államosították a bányákat, a villamos erőműveket, előkészületben van a malmok és a műtrágyagyárak egy részének államosítására. Néhány ipari nagyvállalatot állami felügyelet alá helyeztek.

A pénz stabilizálásának tervét a kommunisták dolgozták ki, a SZEB közreműködésével. Nyolc hónapig dolgoztak rajta. A legnagyobb szerepe ebben Gerő elvtársnak volt. A stabilizációt gyakorlatilag a kommunisták hajtották végre, de a SZEB közreműködése nélkül önmaguk aligha tudták volna ezt megtenni.3

A kommunisták aktivitásának következtében a kisgazdapárt több tervét nem tudta megvalósítani. A kisgazdapárt ún. ,,parasztszakszervezeteket’’ akart létrehozni, háború előtti olasz fasiszta mezőgazdasági korporációk mintájára.4 Ezen kívül azt tervezték, hogy minden, két évnél rövidebb időre ítélt személy kapjon amnesztiát, s mivel a fasisztákat két évnél hosszabb büntetésre nem ítéltek, világos, hogy valamennyien az amnesztia hatálya alá estek volna. A kisgazdapártnak nem sikerült megvalósítania e terveit.

A cél, amit a kommunisták el akartak érni az az volt, hogy megtisztítsák a kisgazdapártot a reakciósok elemektől, meggyengítsék és szakadást idézzenek elő soraiban. Ezért annak idején Rákosi nagyon kért minket, hogy gyorsítsuk meg a Sulyok-párt engedélyezését.5 Nagy Ferenc is ezt kérte. Rákosi azt gondolta, hogy Sulyok elviszi a kisgazdapárt felét, de ezek a remények nem váltak valóra. A ,,Szabadság Párt’’ tagsága sokáig nem növekedett. Az amerikaiak nem támogatták. Csak pár hónappal ezelőtt kezdett érzékelhetően növekedni tömegbázisa. Most körülbelül 10 ezer tagja van. Sulyok reakciós megnyilatkozásai és akciói ellenállását váltottak ki a munkásság körében. Annak a nyomdának a munkásai, ahol Sulyok újságját, a Holnapot nyomtatják, sztrájkot hirdettek, s elutasították a reakciós lap kinyomtatását.6 A nyomdászok az ország minden részéből üdvözlő táviratokat kaptak. Sulyok még a SZEB-nél is panaszt tett,7 s a parlamentben is felszólalt ennek kapcsán.8

Az utóbbi időben Nagy Ferenc egy közös, Sulyok-ellenes fellépésről folytatott tárgyalásokat. Láthatóan megijedt attól, hogy Sulyok tényleg leválasztja pártja egy részét, s arra is törekedett, hogy elterelje a figyelmet az összeesküvésben kompromittálódott pártjáról. A kommunisták fasisztának bélyegzik Sulyokot. Hevesen bírálja az egész Baloldali Blokk és a kisgazdapárt egy része is. Sulyok viszont kisgazdapártot kritizálja kemény hangon, mindenféle személyes sérelmekre hivatkozva, de mindez nem más, mint kicsinyes intrika. A Sulyok-párt növekedése és aktivizálódása azt mutatja, hogy Magyarországon erős a reakció, s hasonlóképpen erősek a revizionista törekvések. Nem régen gróf Károlyi [Mihály] arról beszélt a SZEB-ben, hogy a magyarok még mindig hajlanak a revízióra, de ez most nem annyira a határokra vonatkozik, inkább az ország belső helyzetét érinti.

A kommunisták szövetségese szociáldemokrácia. Az SZDP-ben még elég befolyásos a Peyer-féle jobbszárny, bár Peyer most nem olyan aktív, mint a kongresszus előtt volt. A jobboldali szociáldemokratákhoz sorolandó Szeder, Kéthly és Kisházi9 is. A szociáldemokraták balszárnya, akiket Marosán vezet, szintén elég erős. Szakasits, centralista lévén, nem folytat komoly elvi harcot a jobboldaliak ellen, hanem arra törekszik, hogy összebékítse őket a baloldaliakkal. A többi szociáldemokratához hasonlóan Szakasits gyakran fordul tanácsért a SZEB-hez. Amikor bejön hozzánk, sokszor két órán át szidja a kommunistákat. Kijelentette, hogy a kommunisták sok vérveszteséget és bajt okoznak neki és pártjának, ennek ellenére mégsem akar szakítani velük. Belátja, kénytelen együtt működni velük.. Többször megesküdött, hogy mindezek ellenére folytatni kívánja az együttműködést. Eddig még nem szegte meg a szavát.

A kommunisták másik, megbízhatóbb szövetségese a Nemzeti Parasztpárt. Ennek a pártnak két év óta nincs jó vezetése. Veres Péter, a párt elnöke teljesen megbízhatatlan ember, bár ő esküszik rá, hogy lélekben marxista. Kovács Imre, parasztpárt ismert vezetője, aki közel áll a kisgazdapárthoz, nemrég kilépett a pártból.10 Helyére Erdei Ferencet választották a párt főtitkárává. Mivel Veres az újjáépítési miniszter,11 s ideje nagy részében a minisztériumban fog dolgozni, Erdeinek szabad keze lesz. A Nemzeti Parasztpártban most javul a helyzet. Örvendetes, hogy a kisgazdapártból bizonyos csoportok a parasztpártba mennek át.

Az utóbbi időben a kommunisták jelentősen megerősítették falusi pozícióikat. A falujáró brigádok említésre méltóan emelték az MKP tekintélyét a parasztok között. Nagy Ferenc véleménye szerint a kommunista miniszterek a legjobbak a kormányban. Az amerikaiak is elismerik, hogy az orosz képzést kapott kommunista miniszterek a legfelkészültebbek. (Rákosiról és Gerőről van szó.) A négy baloldali politikus bevonásával a kommunistáknak sikerült a maguk számára kedvező erőviszonyokat kialakítani a kormányon belül. Most úgy vehetjük, hogy a kormányban a jobboldalt Nagy Ferenc, Erőss és Bárányos (kisgazdapárt), valamint Bán és Ries (szociáldemokrata párt) képviseli. Velük szemben többségben vannak a baloldaliak: a négy kommunista, Szakasits és Rónai (a szociáldemokratáktól), Veres (a Nemzeti Parasztpártból), a többi miniszter pedig a kisgazdapárt balszárnyához tartozik (Mihályfi, Dinnyés, Ortutay és mások.) Ily módon kormányban most meglehetősen kedvezőek az erőviszonyok a kommunisták számára.

Jelen pillanatban a legtöbb vitára okot adó kérdés a fakultatív vallásoktatás bevezetésének kérdése. A cél az, hogy megfosszák az egyházat egy fontos pozíciójától, és megszüntessék elsőbbségét az ifjúság nevelésében. (Elég csak arra rámutatni, hogy az egyház egyedül a tankönyvkiadáson évente 20 millió forintot keres.)

A kommunisták elérték, hogy Nagy Ferenc kezdeményezze ennek a Baloldali Blokk által is támogatott a törvénytervezetnek az előterjesztését.12 Kezdetben a kommunisták nagyon lendülettel láttak munkához, de mostanában elég helytelen beszédeket tartanak. Míg Rákosi korábban egyfolytában azt hangoztatta, hogy a tömegek harcolni akarnak a reakció ellen, támadni, határozottan fellépni kívánnak, úgy nemrégen, miután vidéki körutat tett, és felszólalt néhány tömeggyűlésen, arról kezdett szónokolni, hogy a tömegek elfáradtak, nyugalmat akarnak stb. Felpanaszolta, hogy miután a kommunisták támogatták a fakultatív vallásoktatás bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, az asszonyok nem mentek többé a kommunista tömeggyűlésekre, a kommunisták pedig attól tartanak, hogy elvesztik tömegbefolyásukat. A kommunisták elszalasztották az időt. Elhúzták a dolgot a parlamenti vitával. Most a parlament húsvéti szünetet tart. Ily módon az idő elszaladt. A kommunisták még nem tájékoztatták a SZEB-et terveikről, de érződik, hogy a fakultatív vallásoktatás kérdésében egyértelműen meghátráltak, s attól tartanak, hogy túl korán kezdtek a kampányba. Nem bizonyultak következeteseknek.

Figyelembe kell venni, hogy a magyarországi katolikus egyház Európa egyik legjobban szervezett egyháza. A magyar katolikusok a legfanatikusabbak közé tartoznak, és nagyon összetartanak. A falusi nők többségére erős a befolyásuk. A katolikus egyház komoly erő, amibe a kommunisták beleütköztek, és az MKP egyelőre nem találta meg a harc módját.

Szviridov tábornok megjegyezte azt is, hogy a kommunisták többször fordultak hozzá fegyverért. A kommunisták kezében lévő rendőrség fegyverzete rossz, nincsenek lőszerei. Rákosi többször rámutatott, hogy a reakció fegyveres fellépése esetén a rendőrség nehezen tudna elbánni velük. Rákosi indítékait Szviridov teljesen megalapozottnak tartja. Az a véleménye, hogy lehet fegyvereket adni a magyar rendőrségnek, de természetesen nem szovjet fegyvereket, hanem hadizsákmányból származókat. A központi főcsoportfőnökség raktáraiban sok ilyen fegyver van. Kuraszov tábornok13 nem ellenzi, hogy a magyar rendőrség megkapja a szükséges puskákat, pisztolyokat és töltényeket, de Moszkva engedélye nélkül természetesen nem teheti meg ezt. Rákosi fel akarta vetni a kérdést Moszkvában, de nem tudni, hogy mikor utazik oda. Minden esetre a kérdés figyelmet érdemel.

 

Lejegyezte: G. Korotkevics

 

Jegyzetek

1 Korotkevics, G. Ja. (1916–1992): szovjet pártmunkás, fordító. 1939-ben lépett be az SZKP-ba, 1944 novemberétől valószínűleg 1950-ig az SZKP Külföldi Tájékoztatási Osztályán a magyar referatúra vezetője.

2 A B-listázás nyomán mintegy 100 ezer ember bocsátottak el állásából, részben leépítés, részben politikai okok miatt. A felülvizsgálatok során kb. 20 ezer személyt visszavettek korábbi munkahelyére.

3 A stabilizációs terv elkészítésében valóban az MKP vállalta a kezdeményező szerepet. Az MKP Politikai Bizottsága 1946 áprilisában bízta meg Rákosit, Gerőt, Vas Zoltánt, Antos Istvánt, Friss Istvánt és Szobek Andrást, hogy dolgozzanak ki egy tervet az infláció megfékezésére. A gazdasági stabilizáció kérdése ezt követően május 8-án került ismételten a Politikai Bizottság napirendjére, amikor a testület Antos előterjesztésében megtárgyalta és elfogadta a pénzügyek rendbehozataláról és az értékálló pénz kibocsátásáról szóló tervezetet és határozott arról, hogy a gazdasági szanálás tervét egy Rákosiból, Gerőből, Vas Zoltánból, Antos Istvánból, Friss Istvánból és Háy Lászlóból álló bizottság készítse el. a Politikai Bizottság május 24-én véglegesítette a szanálási tervet és a kiküldött bizottságot változatlan összetételben ezt követően a szanálási terv végrehajtásának ellenőrzésével és végrehajtási ütemtervének elkészítésével bízta meg. (Ebből a testületből alakult meg a párt Szanálási Bizottsága.) Az MKP szanálási tervének elkészülte után azt a koalíciós partnerekkel az 1946. július 8-i és 10-i pártközi értekezleten vitatták meg. (Lásd: Pártközi értekezletek 1944–1948. 248–268. o.)

A SZEB ,,közreműködésének’’ részleteit nem ismerjük. Gerő Ernőnek az MKP PB számára készített 1946. június 5-i beszámolója arra enged következtetni, hogy nemcsak Rákosi április eleji moszkvai útja és a kormánydelegáció moszkvai tartózkodása idején, hanem a stabilizáció elékészítése során is folyamatosan egyeztettek a szovjet pártvezetéssel, vagy legalábbis a szovjet kormány magyarországi politikai képviselőivel. Gerő beszámolójában mindenesetre a ,,barátainkkal’’ folytatott megbeszélések eredményének tudta be a jóvátételi szállítások terén a lépcsőzetesség elfogadását, a szállítások megindítását a kereskedelmi egyezmény alapján, a Vörös Hadsereg és a SZEB ellátására szükséges összegek és árumennyiségek csökkentését, valamint a SZEB ellenőrzését a stabilizációs rendszabályok végrehajtása felett. (PIL 274. f. 3/41. ő. e.)

4 Lásd bővebben. Balogh Sándor: A mezőgazdasági érdekképviselt és a koalíció (1945–1946). Agrártörténeti Szemle, 1973. 3–4. sz. 319–347. o.

5 Lásd a 90. sz. iratot.

6 A Holnap c. lap kinyomtatását Sulyoknak a szakszervezetet is bíráló hódmezővásárhelyi beszéde miatt tagadták meg a nyomdászok. A lappal kapcsolatban történteket részletesebben lásd: Szerencsés Károly: A nemzeti demokráciáért. Sulyok Dezső 1897–1965. Pápa Város Önkormányzata. Pápa, 1997. 211–219. o.

7 Sulyok Dezső 1947. április 1-jén fordult a SZEB-hez az a Holnap ügyében. A kérdést a SZEB 1947. április 16-i ülésén Edgcumbe angol tábornok vetette fel. A SZEB jegyzőkönyvei 1945–1947. 323–324. o.

8 Lásd Sulyok Dezső 1947. március 29-i, napirend előtti felszólalását A Holnap című lap megjelenése körül tapasztalt visszásságokról. Az 1945. november 29-re Budapestre összehívott Nemzetgyűlés naplója. VII. k. Hiteles kiadás. Bp., 1952. 325–330. o. (A továbbiakban: Ngy N 1945–1947.)

9 Kisházi Ödön (1900–1975): esztergályos, szakszervezeti vezető. 1916-ban lépett be a vasasszakszervezetbe. 1945-től 1948-ig a Vasmunkás Szövetség főtikárhelyettese, a Szakszervezeti Tanács elnöke. 1945 közepétől tagja az SZDP Pártvezetőségének és a PB-nek.

10 Kovács Imre 1947. február 25-én, Kovács Béla letartóztatása napján lépett ki pártjából. 1947. augusztus 31-én Balogh István Független Magyar Demokrata Pártjához csatlakozott és e párt képviseletében jutott parlamenti mandátumhoz.

11 Az újjáépítési minisztériumot, mint említettük, ekkor már építés- és közmunkaügyi minisztériumnak nevezték.

12 Az 1947. március 6-i pártközi értekezleten Nagy Ferenc, bizonyítandó a munkáspártokkal való együttműködési készségét, valóban maga kezdeményezte a fakultatív vallásoktatás és az egységes tankönyvek bevezetése kérdésének napirendre tűzését. (Pártközi értekezletek 1944–1948. 466–467. o.) A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium részéről történtek is előkészítő lépések, de a kezdeményezés a katolikus egyház részéről heves ellenállást váltott ki. A Dinnyés-kormány első ülésén, 1947. június 2-án olyan döntés született, hogy a fakultatív vallásoktatás kérdését függőben tartják. (Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. 115. o.)

13 Kuraszov, V. V (1897–1973): hivatásos katonatiszt, hadseregtábornok. 1928-tól tagja az SZKP-nak. A második világháború alatt több fronton hadseregparancsnok. 1945 után a Szovjet Hadsereg Középső Hadseregcsoportjának helyettes-, majd főparancsnoka.

 

Forrás: RCHIDNI F 17 op. 128. gy. 314. 141–146. o. Eredeti gépirat. Közli: Vosztocsnaja Jevropa. Tom I. 1944–1948. 601–605. o. Magyarul megtalálható: Moszkvának jelentjük... Titkos dokumentumok 1944–1948. Századvég Kiadó. Bp., 1994. 211–215. o. (A továbbiakban: Moszkvának jelentjük.)

Megjelent: Iratok a magyar–szovjet kapcsolatok történetéhez, 1944. október–1948. június. (Szerk. Vida István.) Budapest, Gondolat, 2005. 384 p.

 

1946. augusztus 20.

There are no translations available.

Feljegyzés V. M. Molotov és Gyöngyösi János megbeszéléséről

 

Párizs, 1946. augusztus 20.

V. M. Molotov naplójából

 

Titkos!

 

Gyöngyösi Jánosnak, Magyarország külügyminiszterének fogadása 1946. augusztus 20-án 15 órakor a párizsi szovjet nagykövetségen 

Jelen voltak: G. M. Puskin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, V. N. Pavlov1 (szovjet külügyminisztérium). 

Molotov arról kérdezte Gyöngyösit, elkészítette-e a magyar delegáció a magyar békeszerződés-tervezettel kapcsolatos írásbeli észrevételeit.

Gyöngyösi azt válaszolta, hogy a küldöttség a magyar békeszerződés mind politikai, mind gazdasági fejezeteivel kapcsolatos javaslatai elkészültek, s azokat valószínűleg még ma átadják a bizottságnak.2 A politikai kérdésekre vonatkozó javaslatok Magyarországnak Romániához és Csehszlovákiához fűződő viszonyát érintik. Romániát illetően a magyar küldöttség azt a korábbi javaslatát terjeszti elő, mely szerint Magyarország megkapna egy 22 ezer négyzetkilométeres területet, hogy Romániában is és Magyarországon is egyenlő létszámú román, illetve magyar lakosság legyen. Amennyiben a bizottság elfogadhatónak találja ezt, úgy a magyar küldöttség közvetlen tárgyalásokat kezdeményez majd a román és a magyar kormány között abból a célból, hogy bizonyos etnikai jellegű kiigazításokat eszközöljenek a román-magyar határon és garantálják a nemzeti kisebbségek jogait.

Ami Csehszlovákiát illeti, úgy – mivel Csehszlovákia semmilyen területi igényt nem támaszt Magyarországgal szemben –, a magyar delegációnak nincs észrevétele a magyar-csehszlovák határra vonatkozóan. A magyar kormány elégedett lesz a jelenleg létező határral, amennyiben Csehszlovákia meghagyja a csehszlovákiai magyar kisebbség nemcsak területi, de jogi statútumát is, vagyis garantálja e kisebbség részére ugyan azokat a jogokat, amelyek a múltban is megillették.

Gyöngyösi elmondta, hogy ezen kívül a magyar küldöttség javasolni fogja a békekonferencián, hogy azok a személyek, akik a trianoni szerződés következtében állampolgárság nélkül maradtak, kapják meg annak az országnak az állampolgárságát, amely területén állandó lakhelyük van.

Gyöngyösi kijelentette, hogy a szerződés a jóvátétellel foglalkozó 21. cikkelyéhez a magyar küldöttségnek nincs hozzáfűzni valója. Magyarország már vállalta a magyar csapatok által a Szovjetuniónak, Jugoszláviának és Csehszlovákiának okozott károk megtérítésének kötelezettségét. Most, mikor a szovjet kormány könnyített a jóvátétel fizetésének feltételein, a magyar kormány ennek maradéktalanul eleget tud majd tenni. A magyar kormány elismeri háború előtti kereskedelmi tartozásait is.

Gyöngyösi az Egyesül Nemzetek összes javai visszaszolgáltatást illetően úgy nyilatkozott, hogy a magyar kormány felfogása szerint Magyarország csak azon javakat köteles visszaadni, illetve megtéríteni, amelyek a magyar hatóságok intézkedéseinek következtében tűntek el vagy semmisültek meg, vagyis a magyar kormány kizárja a háború által elpusztított javak kompenzálását. Ez a magyar álláspont összhangban van a jóvátétel fizetésekor alkalmazott magyar elvekkel. Amennyiben a békekonferencián nem fogadják el a magyar álláspontot, Magyarország szorgalmazni fogja, hogy az Egyesült Nemzetek javainak egyharmad részben történő kompenzálására irányuló szovjet javaslat mellett döntsenek.

Gyöngyösi szerint az Egyesült Nemzetek területén fellelhető magyar javak esetében a magyar kormány úgy véli, hogy azokat nem kellene zárolni. Ám ha mégis zár alá kerülnének, úgy abból ki kell hagyni azokat a magyar javakat, amelyeket a fegyverszüneti megállapodás aláírása után koboztak el. Csehszlovákiában például már a fegyverszüneti megállapodás aláírása után vették zár alá a magyar javakat.

Gyöngyösi elmondta, hogy a magyar kormánynak szándékában áll visszakövetelni a németek által Ausztriába, Németországba és a korábbi csatlós országokba elhurcolt magyar javakat. A magyar kormány ugyanígy visszakéri a fegyverszüneti feltételek alapján Romániában elkobzott magyar javakat is.3

Molotov azt válaszolta, hogy alapjában véve érti, amit Gyöngyösi vele közölt. Amint Gyöngyösi előtt ismeretes, a csehszlovák küldöttség új dolgot vetett fel – a magyarok kitelepítését Csehszlovákiából. Gottwald moszkvai látogatásakor4 a szovjet kormány tárgyalt erről a kérdésről a csehekkel és ő – mármint Molotov – nem titkolja, hogy nehéz lett volna megtagadni kérésük teljesítését. Nem tudja, folytak-e már tárgyalások Magyarország és Csehszlovákia között ez ügyben, ám az ismeretes előtte, hogy Csehszlovákia elégedetlen a magyar vezetőknek a magyar kisebbséggel kapcsolatos csehszlovák politikát kritizáló kijelentéseivel. A csehek úgy vélik, nem lehet őket azzal vádolni, hogy a két világháború közötti időszakban rosszul bántak a magyar kisebbséggel. Szerintük régebben a magyarok rosszabbul a szlovákokkal.

Gyöngyösi válaszában elmondta, hogy Magyarország nemcsak jogának, de kötelességének is érzi a magyar kisebbségekről való gondoskodást. Ami a csehek állításait illeti – mármint hogy a magyarok rosszabbul bántak a szlovák kisebbséggel, mint a szlovákok a magyarokkal –, úgy ezeket azzal a ténnyel tudja cáfolni, hogy a Magyarországról áttelepülni kívánó szlovákok regisztrálásakor kiderült, hogy a szlovákok többsége Magyarországon akart maradni. Ha a magyar kormány rosszul bánt volna a szlovákokkal, ez nem így történt volna. Gyöngyösi szerint Csehszlovákia helytelenül teszi, ha jogok nélkül hagyja a magyar kisebbséget. Csehszlovákiában a magyarokat megfosztották állampolgári jogaiktól és állampolgárságuktól, javaikat pedig elkobozták. A magyar kormány szerint ez nem tekinthető a csehszlovák állam belügyének, hanem ez nemzetközi ügy, emberjogi kérdés.

Molotov megkérdezte, milyen eredménnyel járt a magyar-csehszlovák lakosságcsere egyezmény.

Gyöngyösi közölte, hogy a csehszlovák kormány három hónapon keresztül folytatta propagandáját a magyar rádióban és a sajtóban, s plakátokat ragasztatott ki. Mindez azt eredményezte, hogy 84 ezren jelentkeztek áttelepülésre, ám 10 ezren közülük német, illetve magyar nemzetiségűek voltak, akik szlovákul sem tudnak, és csupán a jobb szlovákiai életkörülmények miatt gondolnak az áttelepülésre. A békéscsabai szovjet parancsnokság előtt ismeretes, ahol a lakosok többsége szlovák, hogy az itt élő szlovákok nem akarnak áttelepülni. Ők ezt kifejezésre juttatták gyűléseiken és távirataikban is, amelyeket a Sztálin generalisszimusznak, neki, Gyöngyösinek és – feltehetően – Molotovnak is megküldtek.

Molotov megjegyezte, hogy ezek szerint a kérdés megoldatlan maradt.

Gyöngyösi ezzel egyetértett és elmondta, hogy a magyar kormány mindenekelőtt azért kötötte meg a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt, hogy megcáfolja azokat a csehszlovák statisztikai adatokat, melyek szerint Magyarországon 300 ezres lélekszámú szlovákság található. Az 1930-as és 1940-es népszámlálás adatai szerint Magyarországon csupán 103 ezer szlovák élt. Ma ennek a 103 ezernek legalább a fele nem kíván áttelepülni Csehszlovákiába. Ez mutatja, hogy a szlovákokat Magyarországon nem nyomták el.5

Molotov megkérdezte, kitelepítették-e már a svábokat Magyarországról.

Gyöngyösi azt válaszolta, hogy 120 ezer sváb már elhagyta az országot. Még ugyanennyi sváb kitelepítését tervezik.6 Földjeiket szétosztották a nincstelen magyar parasztok között. Jelenleg Magyarországon 300 ezer mezőgazdasági munkásnak nincs földje. A népsűrűség az országban igen nagy: egy négyzetkilométerre kb. 100 fő jut.

Molotov leszögezte, hogy valamiképpen meg kell oldani a csehszlovákiai magyar kisebbség ügyét. A csehek úgy vélik, másképp nem lesz nyugalom Csehszlovákia déli határánál.

Gyöngyösi kijelentette, hogy szerinte ezt a problémát a legjobban akkor lehetne rendezni, ha Csehszlovákia kormánya teljesen őszintén állna hozzá. A csehszlovák államnak rossz tapasztalatai vannak a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban. Ami történt, nem érte váratlanul, hisz Masaryk és Benes már a cseh állam megalakításakor előre látták ezt a veszélyt. Már akkor tárgyalni akartak Magyarországgal ez ügyben. Ám ezek a tárgyalások eredmény nélkül fejeződtek be, mivel Csehszlovákia nem érzett bizalmat az akkori reakciós magyar kormány iránt. Amennyiben a csehszlovák állam nemzetállammá kíván válni és ezért igyekszik megszabadulni a magyar kisebbségtől, úgy ne akarja a probléma megoldásának valamennyi terhét a magyar kormányra hárítani. A kérdés rendezéséhez elengedhetetlenek bizonyos gazdasági intézkedések, amelyek biztosítják a magyar lakosság létét és boldogulását. Ezt a kérdést talán abban a vonatkozásban is meg kellene vitatni, hogy terület átadásával egyidejűleg valamivel nagyobb létszámú lakosság kerüljön át ahhoz képest, mint amennyien az átadandó területen élnek.

Molotov megjegyezte, hogy ez igen bonyolult probléma.

Gyöngyösi leszögezte, hogy ha a csehszlovák kormány meg akar szabadulni 200 ezer magyartól, mint Csehszlovákia számára veszélyt hordozó tömegtől, s át kívánja telepíteni őket 50–100 km-rel odábbra, könnyen Magyarország 9 milliós ellenséges beállítottságú lakosával találhatja magát szemben. Ebben az estben lehetetlenné válik Csehszlovákia és Magyarország között kölcsönös megértést és jó viszonyt kialakítani. Ha viszont a magyarok Csehszlovákiában maradnak és jogaikat garantálják, akkor az a legjobb módja lesz a két ország számára olyan nagyon fontos kölcsönös megértés és együttműködés megteremtésének.

Molotov megemlítette, hogy a csehek aggódnak a jövő miatt.

Gyöngyösi közbevetette, hogy nem a csehek, hanem a szlovákok nyugtalankodnak.

Molotov azt mondta, hogy a csehek támogatják a szlovákokat. Érdeklődött, hogyan zajlott le a pénzreform Magyarországon.

Gyöngyösi elmondta, hogy a pénzreform következtében Magyarországon sikerült értékállóvá tenni a valutát. A piacokon megjelentek az áruk.

Molotov megkérdezte, milyenek a magyarországi terméskilátások.

Gyöngyösi arról tájékoztatta, hogy az országban a tavalyinál jobb termés várható, amely elegendő lesz mind Magyarország saját szükségleteire, mind pedig jóvátételi kötelezettségének teljesítésére.

Molotov rákérdezett, hogy visszaadták-e az amerikaiak a magyar javakat.

Gyöngyösi kifejtette, hogy az amerikaiak csak az aranyat juttatták vissza Magyarországnak. Tegnap Byrnes-nél7 volt, aki azt mondta, hogy a magyar javak visszaszolgáltatása ügyében nehézségek merültek fel, minthogy a négy nagyhatalom áprilisi döntése értelmében csak a Németország területén fellelhető javak kerülnek visszaadásra. Az Ausztriában található aranyat Magyarország azért kapta vissza, mert azt az amerikaiak megtalálták és biztonságba helyezték. Gyöngyösi elmondta még, hogy Byrnes biztosította őt arról, hogy az Egyesült Államok kormánya vissza akarja juttatni Magyarországnak elhurcolt javait, ám ezt mindaddig nem teheti meg, amíg a többi három nagyhatalom erre nem adja áldását.

Molotov megkérdezte, vajon kinek van ellenvetése ezzel kapcsolatosan. A Szovjetunió nem ellenzi a magyarokat megillető javak visszaszolgáltatását.

Gyöngyösi elmondta, hogy az amerikai kormány hivatalosan kijelentette, hogy visszaadja a magyar javakat; a francia kormány írásban tájékoztatta a magyar kormányt arról, hogy nincs kifogása a magyar vagyon visszaadása ellen. A brit kormánytól hasonló szóbeli közlemény érkezett. Ő, mármint Gyöngyösi, most már végképp nem tudja, ki miatt van késlekedés.

Molotov megerősítette, hogy a szovjet kormány nem hogy nem ellenezte és nem ellenzi most sem a magyar javak visszaszolgáltatását, de mindig is szót emelt azok visszaadása érdekében.

Gyöngyösi biztosította Molotovot, hogy a Külügyminiszterek Tanácsában elhangzott felszólalásaiból erről értesült.

Molotov megemlítette, ő úgy tudja, hogy az Egyesült Államok kormánya a magyar javak visszaadását a magyar kormány küldöttség washingtoni látogatása idejére ígérte.

Gyöngyösi megerősítette, hogy valóban ezt mondták az amerikaiak, s ő reméli, hogy így is lesz. Gyöngyösi elmondta, nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a Szovjetunióval személyesen is jó kapcsolatokat tartson fenn, és úgy gondolja, hogy a magyar küldöttség moszkvai tartózkodása idején világosan kifejtette a magyar álláspontot.

Molotov megerősítette, hogy ez valóban így van, és hozzáfűzte, semmilyen kifogása nincs Gyöngyösinek a békekonferenciára készített beszéde a Szovjetuniót érintő részét illetően.

Gyöngyösi hangsúlyozta, hogy nagyon hálás lenne mindenért, amit Molotov a jó csehszlovák-magyar viszony kialakítását akadályozó bonyolult problémák megoldásában segítségként tenni tudna.

Molotov azt válaszolta, hogy – amint mondotta –, a szovjet küldöttség nem csinált titkot abból, hogy a csehszlovákokat fogja támogatni ebben az ügyben. A döntés megszületése után Magyarország eleinte természetesen nehéz időket fog átélni, de ő reméli, hogy e probléma megoldása a későbbiekben a csehszlovák-magyar kapcsolatok megerősödését eredményezi majd, ami a jó szándék kölcsönös megléte esetén bizonyára sikerülni fog.

Molotov elmondta még, hogy az elmúlt év folyamán Belorussziából, Ukrajnából és Litvániából 1.400 ezer lengyel települt át Lengyelországba és néhány százezer ukrán, belorusz és litván nemzetiségű lakos érkezett Lengyelországból az anyaországukba. A lakosságcsere csendben és félreértések nélkül zajlott le. Molotov úgy véli, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbség ügyében kirajzolódó megoldás elősegíti majd a jó csehszlovák-magyar viszony kialakulását is.

A megbeszélés egy óra öt percig tartott.

 

Lejegyezte V. Pavlov.

 

Jegyzetek

1 V. N. Pavlov Molotov tolmácsa volt.

2 A magyar politikai és területi bizottságnak.

3 Lásd bővebben: Fülöp: A befejezetlen béke. 148–153. o.

4 A K. Gottwald vezette prágai kormányküldöttség 1946. július 20 és 25-e között járt Moszkvában.

5 1948. április 10-ig az eredetileg jelentkezett 92 390 szlovák nemzetiségű személy közül 73 273-an települtek át Csehszlovákiába, míg a kijelölt 105 047 magyar nemzetiségű lakos közül 68 407-en költöztek Magyarországra. Lásd bővebben: Balogh: Magyarország külpolitikája 1945–1950. 103–132. o.

6 A kitelepítésre került német nemzetiségűek létszáma nem teljesen tisztázott. 1948 tavaszáig kb. 200–220 ezren hagyták el Magyarországot. A kérdésre lásd részletesebben: Balogh: Magyarország külpolitikája 1945–1950. 77–102. o.

7 J. F. Byrnes amerikai külügyminiszternél.

 

Forrás: AVP RF F 077, op. 26. p. 116. gy. 7, 17–22. o. Gépelt másolat. Az irat 1946. augusztus 23-án érkezett Moszkvába. Közli: Vida: Szovjet iratok a magyar békeszerződés előkészítéshez. 1845–1946. 95–99. o.

Megjelent: Iratok a magyar–szovjet kapcsolatok történetéhez, 1944. október–1948. június. (Szerk. Vida István.) Budapest, Gondolat, 2005. 384 p.

 

1946. április 10.

There are no translations available.

Sz. Ny. Kruglov szovjet belügyminiszter levele V. M. Molotovnak
a belügyminisztérium táboraiban lévő magyar hadifoglyok létszámáról

 

Moszkva,1946. április 10.

Szigorúan titkos!

 

Utasításának megfelelően megküldöm a szovjet belügyminisztérium táboraiban lévő, magyar hadifoglyok létszámára vonatkozó, az ez év április 8-i állapotnak megfelelő kimutatást.

Egyidejűleg tájékoztatom, hogy az Állami Honvédelmi Bizottság 1945. június 4-i 8921. sz. és 1945. augusztus 13-i 9865. sz. határozatának megfelelően 1945-ben 177 348 főt küldtünk haza, köztük minden beteg magyar hadifoglyot, aki akkor a táborainkban volt.

A táborokban lévő valamennyi magyar hadifogoly — a tábornokok, tisztek és a betegek kivételével — a Szovjetunió minisztériumainak különböző építkezéseinél és vállalatainál dolgozik.

A legtöbb hadifoglyot az alábbi minisztériumok foglalkoztatják:

 

Szénbányászati Minisztérium                                                                                25 000

Építési minisztériumok (Haditengerészeti, Nehézipari, Fűtőanyag-ipari)    27 000

Fegyveres Erők Minisztériuma                                                                                1 768

Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium                                                            11 000

Energetikai Minisztérium                                                                                          9 000

 

A többiek kisebb számban más minisztériumok vállalatainál, a területeknél, köztársaságoknál dolgoznak, a mellékelt tájékoztató szerint.

A románokra vonatkozó hasonló adatokról hamarosan tájékoztatom.

 

Sz. Kruglov

a Szovjetunió belügyminisztere

Szigorúan titkos

 

Tájékoztató a belügyminisztérium táboraiban lévő magyar hadifoglyok létszámáról az 1946. április 8-i állapot szerint.

 

A magyar hadifoglyok összlétszáma                                                            232 879

Ebből:

 

1.) a BM hátországi táboraiban                                                                      221 975

ebből:

tábornok                                                                                                                        46

ezredes                                                                                                                       197

alezredes és őrnagy                                                                                                478

középrangú tiszt                                                                                                  12 798

altiszt és sorkatona                                                                                          208 456

 

2.) speciális kórházakban                                                                                    8 862

ebből:

ezredes                                                                                                                          11

alezredes és őrnagy                                                                                                    17

középrangú tiszt                                                                                                         256

altiszt és sorkatona                                                                                                8 578

 

3.) a frontvonalon                                                                                                       274

 

4.) a Fegyveres Erők Minisztériumának munkazászlóaljaiban                      1 768

ebből:

ezredes                                                                                                                             3

őrnagy                                                                                                                               1

középrangú tiszt                                                                                                         134

altiszt és sorkatona                                                                                                1 630

 

Forrás: GARF F 9401. op. 2. gy. 142. 183–184. o. Hitelesített másolat. Közli: Vosztocsnaja Jevropa. Tom I. 1944–1948. 419–421. o.

Megjelent: Iratok a magyar–szovjet kapcsolatok történetéhez, 1944. október–1948. június. (Szerk. Vida István.) Budapest, Gondolat, 2005. 384 p. 

 
Search
Focused Search
Chronology
Personal name
Geographical name
Topic