Tovább az elektronikus kiadványokra
Tovább az Eseménytárra

 

 

A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.

A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.

A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.

A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.

A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.

A Szentszékhez érkezett jelentés szerint az egyik meg nem nevezett püspök úgy végrendelkezett, hogy halála után 1,3 millió Ft-ot kitevő vagyonából egyházi célokra csak 300 ezer Ft-ot hagyott, míg a fönnmaradó egymilliót rokonai örökölték. I. Ferenc királynak ez adott alkalmat az augusztus 19-én kibocsátott szabályozásának megalkotására. A magyar főpapok a bécsi nuncius közbenjárását kérték a szerintük jogtalanul kiadott rendelet érvénybe léptetésének megakadályozásához. Severoli bécsi nuncius szerint a Szentszék a következőkhöz ragaszkodjon: 1. a meghatározott összeg után maradó pénz kezelője és végrehajtója mindig a püspök legyen; 2. a Szentszék jóváhagyása csak ideiglenes legyen, vagyis ahol a szükségletek megkívánják, ott vonják el a meghatározott jövedelmek többi részét a mondott célra, de miután a feltétel teljesedett, a jövedelem a maga egészében jusson vissza a javadalmasok szabad rendelkezésére; 3. a szabályzat ne legyen általános érvényű, csak ott lépjen életbe, ahol a szükségletek ezt indokolják.

A király elrendelte, hogy minden egyházmegyében annyi kispapot képezzenek, hogy minden száz, ténylegesen működő lelkészre évenként öt újmisés essék.

I. Ferenc király rendeletben szabályozta a főpapi javak hozadékát. Eszerint az ország prímása 100 ezer Ft-ot, a kalocsai és az egri érsek 60 ezer Ft-ot, a püspökök, akiknek jövedelme meghaladta a 40 ezer Ft-ot, csak ezen összeget fordíthatták saját használatukra, míg a többi jövedelmüket egyházi célokra: nevezetesen a lelkészek javadalmazására, plébániák szaporítására, a szemináriumokra stb. kellett költeniük. Azon püspökök, akiknek jövedelme a 40 ezer Ft-ot nem érte el, jövedelmük 20%-át tartoztak a jelzett célokra leadni. Követendő példaként a király is lemondott a széküresedések esetén neki járó interkaláris jövedelmekről. Rendezte a javadalmasok végrendelkezési jogát is: vagyonuknak csak egyharmadáról rendelkezhetnek szabadon, míg a másik harmada a szegényeket, a harmadik pedig az egyházat illette meg. (Szegényeken azokat a lelkipásztorokat kellett érteni, akik nélkülözték a tisztességes megélhetést. A harmadik rész elosztásánál a szegény templomok és az istentisztelet fényének emelése jött elsősorban figyelembe.) → október 31.

I. Ferenc király levele VII. Pius pápához, amelyben beleegyezését kérte az egri egyházmegye három részre való felosztásába, s tekintettel az egri püspökség ősrégi múltjára, kérte annak érseki rangra emelését. A Szentszék, éreztetvén sérelmét, hogy az előzetes tárgyalásokból kihagyták, a kérést azzal hárította el, hogy az udvar előbb tárgyalja meg az ügyet a bécsi nunciussal. Bécs a korábbi gyakorlatra hivatkozott: a Szentszék a múltban sem tanúsított visszautasító magatartást.

Elhunyt Szikszai György református esperes, az 1786-ban Pozsonyban megjelent Keresztyéni tanítások és imádságok című népszerű mű szerzője.

A Helytartótanács 9410. számú rendelete előírta, hogy az örökös tartományokból csak az ottani megyéspüspök elbocsátó levelével vehetők fel a jelöltek a magyarországi szerzetes rendtartományokba.

Az udvari kamara kimutatása a be nem töltött katolikus püspökségek jövedelméről: az esztergomi érsekség évi 305 168 Ft-ot, az egri püspökség évi 120 321 Ft-ot, a pécsi püspökség 69 488 Ft-ot, a váci püspökség évi 63 073 Ft-ot,a győri püspökség évi 57 161 Ft-ot, a szentjobbi apátság évi 14 266 Ft-ot, összesen évi 629 480 Ft-ot jövedelmezett – a székek be nem töltése miatt – az államnak.

Az ország területén 797 plébániai és kápláni állás betöltetlen volt.

A csornai premontrei prépostságot a király egyesítette a türjei, jánoshidai és horpácsi prépostságokkal.

Milassin Miklós megyéspüspök alapításával, négy tanárral és 23 növendékkel megnyílt a székesfehérvári római katolikus egyházmegye lelkipásztori utánpótlását biztosító Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papi Szeminárium.