A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  I. Ferenc király kiadta az első kassai és szatmári megyéspüspökök kinevezési okmányait. | I. Ferenc király átadta a kinevezést az első egri érseknek, Fuchs Ferenc volt nyitrai megyéspüspöknek. | Severoli bécsi nuncius közölte a király által kinevezett Fuchs Ferenc egri érsekkel, hogy kinevezése nem az egyház szelleme és a kánonok előírása szerint történt, hanem tisztán a jozefinizmus jegyében. (Ugyanezt május 2-án Szabó András kassai és br. Fischer István szatmári püspöknek is tudomására hozta.) A megerősítő bulla kiadásához szükséges hitvallást azzal a fenntartással fogadta el, hogy ez az eset nem lehet precedens a jövőre nézve. | I. Ferenc király kijelentette, hogy a „pálosok visszaállításától el kell tekinteni”. | I. Ferenc egri érseknek Fuchs Ferenc nyitrai püspököt, kassai püspöknek Szabó András esztergomi kanonokot, szatmári püspöknek br. Fischer István egri kanonokot terjesztette fel VII. Pius pápa elé megerősítésre. Hivatkozva arra, hogy az egri püspökségi javak megosztása következtében mindegyik püspök javadalma csökkent, díjmentes megerősítő bulla kiszolgáltatását kérte. | I. Ferenc király aláírta a kassai és a szatmári egyházmegye alapító oklevelét. | I. Ferenc király rendeletében az egri püspökséget érseki rangra emelte, amelynek egyháztartományába suffraganeusként a rozsnyói, a szepesi, a kassai és a szatmári egyházmegyék kerültek. | Mivel a zirci ciszterci apát és a porosz rendtagok nem hajtották végre a király 1802. júliusi rendeletét, a király felfüggesztette az apát jogainak gyakorlását. → 1807. szeptember 9. | Ismét megnyílt a II. József rendelete következtében zárva tartott bécsi Pázmáneum. | Gr. Kollonich László kalocsai érsek a püspöki kar nevében a királynál és Pálffy kancellárnál beadványban tiltakozott a vagyonjogukat sértő augusztus 19-i rendelet miatt. Kérte annak visszavonását, de legalább érvénybe léptetésének elhalasztását a legközelebbi országgyűlésig. (Az 1805. évi országgyűlés nem tárgyalta a kérdést. A püspöki javak redukcióját a püspököknek végül is el kellett fogadniuk; a király a levont összegek kezelésével nem őket, hanem a vallásalapot bízta meg. Lényegi változás csak annyiban történt, hogy akiknek jövedelme nem érte el a 40 ezer forintnyi összeget, bevételüknek nem 20, hanem 10%-át kellett beszolgáltatnia vallásalapnak.) |