A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  III. Lucius pápa az októberben tartott veronai zsinaton kiadja az Ad abolendam kezdetű bulláját, melyben elrendeli az eretnekek felkutatását. (→ 1200. október 11. előtt) | Bizánci támadás hódításai feladására kényszeríti III. Bélát (egyedül Nándorfehérvár és Barancs környéke marad magyar ellenőrzés alatt). | III. Béla a Magyarországon működő (valamint a későbbiekben alapítandó) ciszterci monostoroknak ugyanolyan jogokat ad, mint amilyeneket a rend Franciaországban élvez, s engedélyezi a magyarországi monostorok szabad kapcsolattartását a franciaországi rendházakkal. A kiváltságlevél írásba foglalásakor több franciaországi ciszterci apát is a magyar királyi udvarban tartózkodik, köztük a rend „anyakolostorának”, a citeaux-i monostornak apátja, Péter. | III. Béla a függetlenségért harcoló Nemanja István szerb nagyzsupánnal (→ 1180 folyamán) szövetkezve hadjáratot vezet a Bizánci Birodalom ellen: elfoglalja Szófiát, amit utóbb felad, ám előző évi hódításait sikerül megőriznie. A hadjárat alkalmával III. Béla Esztergomba hozatja rilai Szent Iván ereklyéit, ám a szent tisztelete az esztergomi érsek ellenállása miatt nem honosodik meg Magyarországon. (→ 1186–1187 körül) | III. Béla ciszterci apátságot alapít Zircen. (A monostorba Clairvaux-ból érkeznek szerzetesek.) | III. Béla király elfoglalja a bizánciaktól Nándorfehérvárt és Barancs várát. | III. Béla megkoronáztatja fiát, Imre herceget. (→ 1194) | III. Béla megszállja az 1167 óta bizánci fennhatóság alatt álló Boszniát. | A veszprémi káptalan magánszemélyek jogügyletéről oklevelet állít ki. (Ez az egyházi testületek által folytatott ún. hiteleshelyi tevékenység első ismert példája.) | Marcell prépost felesége, Froa asszony eladja birtokát Bikács nembéli Farkas nádornak. Az adásvételt írásba foglaló – a király nevében fogalmazott – oklevél kinyilvánítja: „nehogy bármiféle, jelenlétemben tárgyalt és befejezett ügy érvénytelenné váljék, szükségesnek ítélem, hogy a felségem jelenlétében megvitatott bármiféle ügyet az írás bizonyságával erősítsenek meg.” Ezt követően (az 1180-as évek közepétől) az uralkodói oklevelek kiállítását addig végző királyi kápolnából kiválik a kancellária, mely a királyi udvar hivatalos ügyeinek írásba foglalását végzi, s megkezdődik a királyi oklevelek egységes szerkezetének kialakulása. |