A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  Felépül a királyi alapítású jászói premontrei prépostság. (→ 1255 folyamán) | Macarius püspök megbízásából felépül a pécsi székesegyház Szent Kereszt-kápolnája. Az altemplom és a hosszház közé ékelődő, a székesegyház liturgikus terének középpontját kijelölő kápolnát vaskos, bordás keresztboltozat fedte. A három oldalon zárt építmény szerkezeti elemeit gazdag kőszobrászati dekoráció, festett háttérből kiemelkedő domborműves dísz borította kívül-belül. | A 12. század elejéig visszanyúló előzmények után megindul az oxfordi egyetem kialakulása. (1185-ben már bizonyosan működik. → 1209 folyamán) | Béla (Alexiosz) és felesége, Ágnes Jeruzsálemben tartózkodnak, ahol Béla alapítványt tesz az ottani johannita lovagoknak. | I. Mánuel bizánci császár (miután megszületett fia) felbontja leánya, Mária és a magyar Béla (Alexiosz) herceg jegyességét, Bélát (Alexiosz) megfosztja a deszpotész méltóságtól (helyette a kaiszar címet kapja), majd feleségül adja hozzá Châtillon Ágnest (az antiochiai fejedelemasszony leányát). | Manfréd bíboros, III. Sándor pápa követe Magyarországra érkezik, hogy elsimítsa III. István és Lukács esztergomi érsek ellentétét; az érsek ugyanis a király egyházpolitikája miatt szembekerült az uralkodóval. III. István a pápai követ előtt Veszprémben apja, II. Géza példáját követve (→ 1153 előtt, 1161 nyara) egyezményt köt a követtel, mely a pápai elvárásoknak megfelelően rendezi az egyház és a királyi hatalom viszonyát. (A király lemond arról, hogy a püspököket leváltsa és áthelyezze, a királyi prépostokat és apátokat elmozdítsa, továbbá megígéri, hogy a megüresedett püspökségek élére nem állít világi személyt, s az egyházi jövedelmekhez csak rendkívüli esetben nyúl. Ugyanakkor a magyar főpapság is lemond a prépostok, apátok és más egyházi méltóságok jogtalan letételéről.) Az egyezmény megkötése után Lukács esztergomi érsek kibékül a királlyal. (Más vélemény szerint a megállapodást 1171-ben kötötték.) (→ 1172. március 4. után) | Megszületik Alexiosz, I. Mánuel bizánci császár fia. (→ 1172. március 4. előtt) | A templomos lovagrend megtelepedik a Magyar Királyságban. (A rend legjelentősebb rendháza a dalmáciai Vránában 1169-ben már működik.) (→ 1312. március 22.) | II. Vitale Michiele velencei dózse fia, Niccolo feleségül veszi Mária hercegnőt (II. László egykori magyar király lányát), ezzel – egy időre – rendeződik a magyar–velencei viszony. | III. István és I. Mánuel békét kötnek: a Szerémség, továbbá Horvátország, Dalmácia és Bosznia Bizáncé lesz. (→ 1181. február előtt) (Egy álláspont szerint ekkor kerül sor arra, hogy az addig csupán a horvát és dalmát területeket kormányzó bán hatáskörét kiterjesztik a Száva-vidékre, azaz Szlavóniára.) (→ 1194) |