A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  IV. István betör Magyarországra, miközben Horvátország és Dalmácia tényleges birtokbavétele érdekében I. Mánuel bizánci császár seregével Bácsig nyomul. (A császár kíséretében tartózkodik Béla herceg, III. István magyar király öccse is.) III. István, seregében osztrák, halicsi és cseh segédcsapatokkal, a császár ellen vonul, ám összecsapásra nem kerül sor, mert II. Vladiszláv cseh király békét közvetít a magyar és a bizánci uralkodó között. Ennek értelmében III. István újra átengedi Horvátországot és Dalmáciát a Bizánci Birodalomnak, I. Mánuel pedig ismét lemond IV. István támogatásáról. (A visszavonuló császár Szent Prokop 1072 óta a szávaszentdemeteri monostorban őrzött ereklyéit magával viszi Nišbe.) IV. István nem tér vissza a császárral Bizáncba, hanem a bizánci megszállás alatt maradt Szerémségben rendezkedik be, ahol Zimony vára a székhelye. | I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár Pármában tárgyal III. István király követeivel, a császárnak meghódolni szándékozó magyar főurak képviselőivel, valamint IV. István trónfosztott magyar király követeivel. A császár III. István támogatása mellett dönt. | Ampud bán seregével bevonul Dalmáciába, s megakadályozza, hogy a bizánciak birtokba vegyék. A velencei uralom alatt álló Zára városa is elfogadja a magyar fennhatóságot, s Velence sikertelen kísérletet tesz az elpártolt város visszaszerzésére. | III. István leveri a IV. Istvánt támogató Csák nemzetség lázadását. A száműzött IV. István felajánlja hűbérül Magyarországot I. Mánuel bizánci császárnak, aki erre seregével Nándorfehérvárig vonul, ahol azonban békét köt III. Istvánnal. A császár lemond IV. István támogatásáról, ennek fejében III. István megígéri, hogy átadja Bizáncnak Horvátországot és Dalmáciát. A szerződés értelmében ősszel Konstantinápolyba viszik III. István öccsét, Béla herceget (a későbbi III. Bélát), ahol Mánuel az Alexiosz nevet adja neki, és eljegyzi leányával, Máriával. | III. István a Fehérvár mellett vívott csatában legyőzi nagybátyja, IV. István seregét. A menekülő IV. István fogságba esik: III. István, Lukács esztergomi érsek tanácsára, száműzi az országból. | I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár magyarországi hadjáratot szervez, hogy beavatkozzék a trónharcokba. | I. Mánuel császár Philippopoliszból egyik hadvezérét küldi IV. István védelmére, így III. István kénytelen Ausztriába menekülni. | IV. István trónja biztosítása érdekében I. Mánuel bizánci császárhoz fordul segítségért. | Lukács esztergomi érsek megtagadja István herceg (II. László öccse) megkoronázását, a herceget kiközösíti, így Mikó kalocsai érsek koronázza királlyá IV. Istvánt. (Uralkodik június 19-ig, királyi címét azonban 1165. évi haláláig viseli.) IV. István támogatói között feltűnik a király nagybátyja, a Szerbiából visszatért Beloš. | Lukács esztergomi érsek kiszabadul a fogságból. |