A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  Meghal II. László király. (Fehérvárott temetik el.) | II. László III. Sándor pápa közbenjárására szabadon engedi Lukács esztergomi érseket, aki azonban továbbra sem hajlandó elismerni II. Lászlót törvényes királynak, így még aznap újra börtönbe vetik. | II. László király öccsének, István hercegnek, felélesztve a dukátus 1107-ben felszámolt intézményét, átengedi az ország egyharmadát, Lukács esztergomi érseket pedig fogságra veti. | Lukács esztergomi érsek megtagadja László herceg megkoronázását, a herceget kiközösíti, az országra pedig interdiktumot mond ki, így Mikó kalocsai érsek koronázza királlyá II. Lászlót. (Uralkodik 1163-ig.) | I. Mánuel bizánci császár követeket küld Magyarországra, hogy elérje pártfogoltja, István herceg (II. Géza fiatalabb öccse) királlyá választását, miközben maga is megindul serege élén Magyarországra. A magyar előkelők előbb elutasítják Mánuel követelését, majd azzal a feltétellel fogadják el, hogy nem István herceg, hanem a Bizáncból szintén visszatérő László herceg (II. Géza idősebb öccse) lesz királyuk. III. István király – miután hívei megakadályozzák, hogy László elfoglalja Kapuvár várát – a nyugati határszélre menekül és Pozsonyban rendezkedik be. | Megkoronázzák II. Géza fiát, III. István királyt. (Uralkodik 1172-ig.) | Meghal II. Géza király. (Fehérvárott temetik el.) | Milánó meghódol I. (Barbarossa) Frigyes előtt. (A Milánóból elmenekült itáliaiak egy része Magyarországon telepedik le.) | II. Géza megalapítja a Szent István királyról elnevezett stefanita ispotályos kanonokrendet, melynek első rendháza – az esztergom-szentkirályi stefanita ispotályos vagy keresztes konvent – Esztergom határában jön létre. | Flandria és a Rajna vidékéről francia- és németajkú telepesek költöznek Magyarországra: az erdélyi Szeben vidékén és a Szepességben telepednek le. |