A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  A Vasutasok Szakszervezetében üléseznek a forgalmi és kereskedelmi sztahanovisták. Az értekezlet a fuvarozók és fuvaroztatók együttműködésével és a komplexbrigádok szerepével foglalkozik. | Ünnepélyesen felavatják Sztálinváros vasútállomását, melyből ifjúsági állomást alakítanak ki. Az állomásra fiatal, kezdő vasutas kádereket helyeznek. | Megalakul az Autójavító Ipari Központ. | Vidéken a Belsped-vállalatok, Budapesten a Belföldi Állomási Szállítmányozási Vállalat gyűjtőforgalmat létesít a főváros és 13 vidéki város között. A gyűjtőkocsik naponta indulnak a Nyugati pályaudvarról a vidéki állomásokra és vissza. | A MÁV alkalmazottainak kötelező vérbaj szűrővizsgálaton kell megjelenni, mert „különleges szolgálatuk következtében rendkívül sok alkalommal fertőződhetnek…”. | A MÁV elrendeli, hogy ha a fuvaroztató az elviteli határidő megkezdése után 1 órán belül a kocsirakományú küldemény kirakását nem kezdi meg, a vasút a kocsit kényszerkirakással is kiürítheti. | Megalakul a hivatásos debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar. | A MÁVAUT Autóközlekedési Vállalat elnyeri a minisztertanács vándorzászlóját az előző évi tervének határidő előtti befejezéséért és 22%-os túlteljesítéséért. | Megváltozik a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium ügyköre. A tárca új neve: Közlekedésügyi Minisztérium. A közlekedési miniszter Bebrits Lajos. → 1953. július 4. | A Budapesti Helyiérdekű Vasutak (BHÉV) csepeli, gödöllői, ráckevei és szentendrei vonalait a MÁV hálózatához csatolják. Ezzel létrejön a Budapesti Elővárosi Vasutak (BEV). |