A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  Idríszi szicíliai arab geográfus befejezi földrajzi munkáját, melyben – valószínűleg itáliai kereskedők beszámolói alapján – megemlékezik a fontosabb magyarországi utakról és településekről is: [Magyarország] hosszú és széles ország, művelt földjei egymást érik. Sok városa van és mindenféle gazdagsággal bír. [...] Leghíresebb városa [Esztergom,] ez [Magyarország] fő városa, ennek a legnagyobb a kiterjedése, a legtöbb épülettel, a legtöbb lakossal és a legáltalánosabb jóléttel bír. Itt van a királyi palota és [Magyarország] királyainak kormányzóhelye. [...] [Bács] híres város, amelyet a többi nagyváros mellett tartanak számon. Itt piacok, kereskedések, iparosok és görög tudósok találhatók. Gazdaságaik és művelt földjeik vannak. A búza pedig igen olcsó, mert bőségben van náluk. [Bács] városától [Keve] városáig hatvan mérföld van kelet felé. [Keve] városa nagy, virágzó város a [Duna] folyón, piacokkal és kézműiparral.” (Elter István fordítása.) | II. Géza területek (Nándorfehérvár, Barancs és Niš) fejében támogatja a bizánci trónt magának követelő Andronikoszt (I. Mánuel császár unokatestvérét), és hadat indítva Bizánc ellen megkezdi Barancs ostromát. A bizánci császár, miután elfogatta Andronikoszt, Borisz magyar trónkövetelő fiával, Stephanos (István) herceggel a seregében a magyar király ellen vonul. II. Géza egy kisebb bizánci sereg felett aratott győzelem után visszavonul. | IV. Anasztáz pápa érseki rangra emeli Zára püspökét, s alá rendeli a dalmát egyházakat. | I. Mánuél bizánci császár és II. Géza magyar király követei Szófiában megerősítik a két ország közötti békét. | II. Géza a Bizánc elleni normann–magyar szövetség ügyében II. Roger szicíliai normann királyhoz küldi Adalbert nevű követét. (A valószínűleg itáliai eredetű Adalbert az útja előtt írásba foglalt végrendeletében – egyebek mellett – könyveket hagyott a pannonhalmi monostorra: ő az első ismert magyarországi világi személy, akinek könyvek voltak a birtokában.) | A Bizánc elleni hadjáratra induló II. Géza a Dunánál harc nélkül békét köt I. Mánuel bizánci császárral. | II. Géza nem engedi be országába Gerhoch reichersbergi prépostot, III. Jenő pápa Magyarországra és Oroszországba küldött követét. (A pápa azért küldte Magyarországra, hogy felülvizsgálja a helyi egyházi viszonyokat. A pápa nehezményezte, hogy a magyar király szuverén módon járt el a főpapok beiktatásában, és gyakran igénybe vette nem keresztény elemek – pogány besenyők, mohamedán kálizok – katonai és kereskedelmi jellegű szolgálatait. | II. Géza király fiát, Istvánt társuralkodóvá emeli. | I. (Barbarossa) Frigyes német király a regensburgi birodalmi gyűlésen Magyarország hűbéri hódoltatására vonatkozó tervet terjeszt elő (amelynek megvalósítását azonban a német belviszályok miatt meg sem kísérelheti). | II. Géza országos sereg élén Izjaszláv kérésére hadjáratot vezet Vlagyimirko halicsi fejedelem ellen, akit a Szan folyó mellett vívott csatában egyesült erővel legyőznek. A halicsi fejedelem Peremisl várába menekül, és békét köt Izjaszlávval, II. Géza pedig hazatér. |