A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  I. (Barbarossa) Frigyes sváb herceget német királlyá választják. Noha 1155. június 18-án a pápa császárrá koronázza, a lombardiai városok – annak ellenére, hogy Milánót földig rombolja – ellenállnak. (→ 1176. május 29.) | Az eredetileg bencés szerzetesek számára alapított bozóki monostorban (→ 1135. az év folyamán) premontrei szerzetesek telepednek meg. (A bozóki premontrei prépostság a morvaországi Hradisko – Gradec – filiája.) | II. Géza magyar király és II. (Jasomirgott) Henrik osztrák őrgróf és bajor herceg személyes találkozójukon kibékülnek. | II. Géza megerősíti Trau kiváltságait. | Vlagyimirko (Vlagyimir Volodarevics) halicsi fejedelem Szapoginya helységnél legyőzi az Izjaszláv segítségére érkező újabb magyar sereget. | Izjaszláv orosz fejedelem jelentős magyar sereg támogatásával elfoglalja Kijevet (március 20. körül). A magyar csapatok április legelső napjaiban visszaindulnak Magyarországra. | Izjaszláv orosz fejedelem öccse, Vlagyimir eljegyzi Beloš bán leányát. (A házasságot még az év folyamán megkötik.) | Elkészül a 12. században átépített fehérvári bazilika töredékekből rekonstruálható bélletes, szenteket ábrázoló reliefekkel és palmettás ornamentikájú falsávokkal díszített nagy portálja. | Abu-Hámid al-Garnáti, a granadai születésű tudós arab utazó Magyarországon tartózkodik, s személyesen is találkozik II. Géza királlyal, aki azzal bízza meg, hogy aranypecsétes levelét vigye el a kijevi fejedelemnek, és a Volga vidékén íjászokat toborozzon számára. (A magyar uralkodók aranypecsétjének első említése.) Abu-Hámid közép- és kelet-európai utazásairól készített munkájában magyarországi élményeiről is beszámol, különösen a Magyarországon élő muszlimok helyzetéről festve részletes képet: „Aztán megérkeztem Unkúrijjába [Magyarországra], ahol egy básgird [magyar] nevű nép él. [...] Bátor emberek, megszámlálhatatlanul sokan vannak. Országuk, melyet Unkúrijjának hívnak, 78 városból áll, s mindegyikben számtalan erőd, a hozzá tartozó majorságokkal, falvakkal, hegyekkel, erdőkkel, kertekkel. Itt ezerszámra élnek a magrebi származásúak, és szintén megszámlálhatatlanul sokan vannak a hvárezmiek [a magyarországi muszlimok két csoportjáról van szó]. A hvárezmi származásúak a királyt szolgálják, keresztényeknek tettetik magukat, s titokban tartják, hogy muszlimok. A magrebi származásúak ezzel szemben csak háborúban szolgálják a keresztényeket, és nyíltan vallják az iszlámot. [...] Amikor a király meghallotta, hogy én a borivást megtiltottam a muzulmánoknak, de négy törvényes feleséget engedek meg nekik, azt mondta: Nem okos dolog ez, mert a bor erősíti a testet, a sok asszony pedig a testet és az erőt is gyöngíti. Az iszlám vallásban nincs okosság. A tolmácsnak így válaszoltam: Mondd meg a királynak, a törvények és a szokások a muzulmánoknál mások, mint a keresztényeknél. A keresztény étkezés után víz helyett bort iszik, és mégsem rúg be, sőt növeli erejét. De a muzulmán, aki bort iszik, részeg lesz, mint a bolond: házasságot tör, gyilkol, hitét veszti. Semmiképpen sem jó ez, mert fegyverét és lovát s minden vagyonát ilyen állapotban élvezetekre költi. A király hadseregében sok muzulmán szolgál, és amikor harcba szólítaná őket, se fegyverük, se lovuk, se vagyonuk nem volna, mert mindent elinnának. [...] Három évet töltöttem közöttük, mégis csupán négy városukba jutottam. Mert ez az ország Rumija al Uszmától [a rómaiak földjétől, a Német-római Birodalomtól] egészen Konstantinápoly határáig terjed. Vannak hegyei, amelyekből aranyat és ezüstöt nyernek. Azon országok közé tartozik, melyekben legnagyobb a jólét és a bőség. Apró állatból húsz darab ára egy dinár [arab aranypénz]. Ugyanez az ára harminc báránynak és kecskének. Ötszáz rat [arab űrmérték] méz ára ugyancsak egy dinár, egy szép rabszolganőé pedig tíz dinár. De háborús időkben jó rabszolganőt lehet vásárolni már három dinárért.” Garnáti hagyta ránk egy Kárpát-medencében élő nagy testű, hosszú szarvú, ízletes húsú vadmarhaféle leírását: „Basgirban [Magyarország] egy akkora vadmarha él, mint egy elefánt. Bőre egymaga felér két erős öszvér, feje pedig egy borjú súlyával. Vadásszák [...] Csodálatos egy állat, húsa kövér és jóízű...” (...................... fordítása) | Feltehetőleg ekkor épült a győri székesegyház második épülete. A minden bizonnyal egyhajós, három félköríves szentéllyel záródó épületből csaknem teljesen épen maradt fenn az északi mellékszentély. |