Tovább az elektronikus kiadványokra
Tovább az Eseménytárra

 

 

A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.

A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.

A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.

A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.

A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.

Bombatámadás éri a Közlekedési Múzeumot. A múzeum épülete súlyosan megrongálódik, a repülési gyűjtemény szinte minden darabja megsemmisül. A rendkívül értékes 1:5 léptékű vasúti kocsimodellek nagy része tönkremegy. → 1966. április 2.

Bombázzák a Józsefvárosi, Magdolnavárosi, Nyugati és Kőbánya alsó pályaudvarokat. Csak a Józsefvárosi pályaudvar szenved komolyabb kárt.

Légitámadás a nagyváradi állomás ellen. Elpusztul a nyíregyházi állomás felvételi épülete, a váltók és a fűtőház.

Légi csapás miatt a Dunába zuhan az újpesti vasúti híd. Megsérül a Déli összekötő vasúti híd is.

Sikertelen légitámadás a fővárosi északi és déli összekötő vasúti híd ellen. A szolnoki Tisza-hidat találat éri.

Sikeres légitámadás miatt a szegedi Tisza-híd egy része a folyóba zuhan.

Légitámadás a szolnoki Tisza-­híd, a nagykárolyi vasútállomás, a mezőtúri vasúti híd, a szajoli állomás, a kiskőrösi és szekszárdi állomások ellen.

Bombázzák a szegedi vasútállomást és a Tisza-hidat. A bombák a pályaudvaron sorozatvetővel teli vonatot is eltalálnak. Légitámadás a ceglédi és szolnoki állomás ellen.