A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  Meghal Álmos herceg, (Könyves) Kálmán öccse. (→ 1137. szeptember) | II. István hadat vezet a Bizánci Birodalomba: elfoglalja Nándorfehérvárt, Barancsot, Ništ és Szófiát, Philippopolisznál azonban a felvonuló a bizánci sereg visszavonulásra készteti. | Orosz szövetségese – Vlagyimirkó zvenyigorodi fejedelem – támogatására II. István sereget küld, s maga is az orosz határvidékre vonul. A király végül hada élén Lengyelországba tör be. | A magyar–bizánci kereskedelmi rivalizálás következményeként magyarországi kereskedőket bántalmaznak a Bizánci Birodalomhoz tartozó Barancsban. | II. István szövetséget köt I. (Přemysl) Soběslav cseh fejedelemmel. Rendeződik az Álmos trónkövetelő akcióinak támogatása miatt 1108–1109-ben elromlott cseh–magyar viszony. (→ 1134. április) | Egy újabb leleplezett összeesküvést követően Álmos herceg és hívei Bizáncba menekülnek. II. János bizánci császár Makedóniában jelöl ki egy várost letelepedésükre. (→ 1127 nyara) Álmos fia, a vak Béla herceg Magyarországon marad, a pécsváradi monostorban rejtegetik. (→ 1129) | A Szentföldről hazatérő velencei hajóhad visszahódítja a magyarok által az előző évben elfoglalt dalmát városokat. (→ 1136) | Egyed bíboros személyében pápai legátus tartózkodik Magyarországon. | II. István király – Zára kivételével – visszafoglalja a dalmát városokat Velencétől, és megerősíti Trau és Spalato (Könyves) Kálmán királytól kapott kiváltságait. (→ 1125. május–június) | II. István hadat vezet Volhíniába a volhíniai Vlagyimir (régies magyarsággal: Lodomér) 1118-ban trónjától megfosztott, s azóta Magyarországon élő fejedelme, Jaroszláv hatalmának visszaszerzése érdekében. Miután Jaroszláv Vlagyimir ostroma közben meghal, a magyar előkelők visszafordulásra kényszerítik a királyt, mert értelmetlennek látják a további harcot. |