A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  (Könyves) Kálmán király lemásoltatja I. (Szent) István veszprémvölgyi görög nyelvű alapítólevelét (→ 1018 után), és a másolat alá írt latin nyelvű oklevelében megerősíti az apátságot mind az alapításkor, mind az azóta szerzett birtokaiban. I. (Szent) István eredeti oklevele elveszett. | Szvatopluk cseh herceg és öccse, Ottó morva herceg betörnek Magyarországra és Nyitráig pusztítanak. | Morvaországban magyar sereg pusztít. | V. Henrik békét köt (Könyves) Kálmán királlyal. A béke részeként (Könyves) Kálmán kibékül Álmos herceggel. | (Könyves) Kálmán király szövetségese, III. Boleszló lengyel fejedelem Csehországra támad, ezért Szvatopluk cseh herceg hadaival elhagyja Magyarországot. | Az Álmos herceg trónigényét támogató V. Henrik német király betör Magyarországra és ostrom alá veszi Pozsonyt, szövetségese, Szvatopluk cseh herceg pedig a Vág völgyét dúlja fel. | (Könyves) Kálmán király serege Bizánc szövetségében a dél-itáliai Apuliában harcol Boemund otrantói normann herceg ellen. (A herceg szeptemberben békére kényszerül a bizánci–magyar–velencei szövetséggel szemben.) | (Könyves) Kálmán király Trauban oklevelet ad ki, mely megerősíti a város kiváltságait: adóval nem tartoznak a királynak, de a kikötővám kétharmadát magának tartja fenn, a lakosok által választott ispánt (comes) és püspököt fogja kinevezni, élhetnek régi törvényeikkel, szabadon elköltözhetnek, idegen – akár magyar is – csak a város engedélyével lakhat ott, ha maga a király a városba érkezik, csak önkéntes szállásadást kérhet. | Álmos herceg Passauban segítséget kér V. Henrik német királytól (Könyves) Kálmán király ellen. | Álmos herceg prépostságot alapít Dömösön. A préposti templom altemploma fennmaradt díszítéséből a durva faragású féloszlopfők ismertek, az elpusztult háromhajós, nyújtott főszentélyű templomból pedig egy állatalakos és lovas harcosokat ábrázoló, már érett román stílust képviselő oszlopfejezet maradt fenn. (Az épületegyüttes a török háborúk idején pusztult el, romjait a 18. században széthordták. → 1138. szeptember 3.) |