A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  Elkészül a gyulafehérvári székesegyház első épülete, mely a fehérvári és a kalocsai bazilikák 11. századi épületeivel rokonítható. Egyetlen széles apszissal záródó, háromhajós bazilika volt, a hajó délkeleti végéhez kerek keresztelőkápolna illeszkedett. (Más feltételezések szerint a csak alapfalaiból ismert építmény egy 10. század második felében épített kis körtemplom volt.) | Megkezdődik az esztergomi Szent Adalbert-székesegyház újjáépítése: ennek emlékei a lapos faragású, stilizált növényi és állatalakos díszítésű, fennmaradt kockafejezetek. | A tarcali gyűlésen (Könyves) Kálmán király – felülvizsgálva I. (Szent) István törvényeit – az ország előkelőivel kiadja ún. I. törvénykönyvét, melyet Szerafin esztergomi érsek parancsára a külföldi Albericus pap foglal írásba. A törvénykönyv egyes rendelkezései nagyszabású reformokra engednek következtetni az adóztatás és azzal összefüggésben a hadszervezet (35., 40., 45., 79–81.), valamint a bíráskodás (2., 7–10., 13., 24.), továbbá a királyi birtokpolitika és a birtokjog (1., 15–18., 20–21., 32.) terén. Más intézkedések részletesen szabályozzák a megyei királyi bírák működését (11–12., 23., 28–31., 37.), a perbeli idézés, a tanúskodás és az istenítéletek rendjét (5–6., 14., 26–27., 64., 83.), a vámok és a kereskedelem kérdéseit, ide értve a határőrzést és határátlépést is (25., 33–34., 36., 77–78., 82.). A büntetőjogi rendelkezések a tolvajlás esetei (51–56., 62–63., 84.) mellett a gyilkossággal és magzatgyilkossággal (50., 58.), az asszonyrablással (59.), a házasságtöréssel (61.) és a boszorkánysággal és varázslással (57., 60.) foglalkoznak. A cikkelyek külön csoportja foglalkozik különféle egyházi ügyekkel (65–70.), valamint az egyházi előírások megtartásának kérdéseivel (71–73.), továbbá a nem keresztény – muszlim (izmaelita) és zsidó – népesség (46–49., 74–75.) és egyes társadalmi csoportok – várnépek, szolgák, külföldről érkező és hazai telepesek – helyzetének szabályozásával (3–4., 19., 38–39., 41–44.). Kálmán király törvénye – messze megelőzve a tridenti zsinat ide vonatkozó határozatát – kötelezővé tette az egyház színe előtti (in conspectu ecclesiae) házasságkötést. | Magyarország népessége 0,5–1 millió fő (a szélső értékek két különböző mai becslés eredményén alapulnak). | Az egyházmegyéken belül kisebb igazgatási egységek, főesperességek jönnek létre, melyek területe rendszerint az egyházmegyéhez tartozó vármegyékhez igazodik. | II. Szvjatopolk Izjaszlavics kijevi nagyfejedelem szövetségeseként (Könyves) Kálmán király sereggel vonul a nagyfejedelem ellen lázadó peremisli és tyerebovli fejedelmek ellen. Belekezd Peremisl (Przemyśl) várának ostromába, azonban súlyos vereséget szenved a lázadó orosz fejedelmekkel szövetségben álló kunoktól. | (Könyves) Kálmán király sereggel indul Csehországba, hogy beavatkozzék az ottani belviszályba, végül azonban a morvaországi Uherské Hradište mellett szövetséget köt II. Břetislav cseh fejedelemmel. | (Könyves) Kálmán magyar király a fennálló hatalmi viszonyok alapján egyezményt köt I. Vitale Michiele velencei dózséval: Horvátország magyar, Dalmácia velencei uralom alatt marad. (Más vélemény szerint az egyezményt 1097-ben kötötték a felek.) | Álmos herceg fellázad bátyja, Kálmán király ellen. A felvonuló seregek összecsapása végül elmarad, mert az előkelők nem hajlandók a belháborúban harcolni. A király és öccse a Tisza melletti Várkonynál kibékül egymással. | (Szent) Róbert molesme-i bencés apát szerzeteseivel Dijon közelében megalapítja Cistercium (Cîteaux) monostorát. A ciszterci szerzetesrend célja a bencés renden belül a régi, Szent Benedek megfogalmazta normák visszaállítása; gyakorlati munka végzése, egyszerűség az életvitelben, öltözködésben. Döntő szerepük van a fejlett mezőgazdálkodási ismeretek terjesztésében (gyümölcsészet, állattenyésztés). 1119-ben – a belőle kirajzott alapításokkal együtt – kidolgozták az apátságok új alkotmányát, a Carta Charitatist, amely új szerzetesrenddé formálta a Cisterciumot követő monostorok közösségét. (A rend létrehozása és terjedése része volt a szerzetesség megújulási folyamatának, amelyet a pápaság is támogatott. → 1142) |