A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  Cselgü vezetésével besenyő („kun”) sereg támad a Bizánci Birodalomra, de Drinápolynál vereséget szenved. A besenyők soraiban harcoló Salamonnak ekkor vész nyoma, valószínűleg elesik. (Más források szerint a volt király az isztriai Pola környékén szent életű remeteként élt és halt meg, s ott is temették el.) | I. (Szent) László követei a speyeri birodalmi gyűlésen katonai támogatást ígérnek Hermann ellenkirálynak IV. Henrik német királlyal szemben. | I. (Szent) László összeíratja a pannonhalmi apátság (→ 1002. az év folyamán) javait. Az összeírás kiterjed a birtokok, szolgálónépek és állatállomány mellett az apátság mintegy 80 kódexből álló könyvtárának állományára is.) | Összeírják a bakonybéli bencés monostor (→ 1037 előtt) birtokait és más javait. Az oklevél leírja a birtokok határát, felsorolja a szolgálónépeket, a monostor kincstárának kincseit, a magánosok által adományozott javakat. Az összeírás a monostor birtokában lévő könyvekre is kiterjed. | Egilbert trieri érsek Prágában királlyá koronázza II. (Přemysl) Vratislav cseh herceget. (A pápaság elleni küzdelemben IV. Henrik német-római császárt támogató herceg az előző évben, a mainzi birodalmi gyűlésen kapott királyi címet, melyet azonban utódai nem örökölhetnek.) (→ 1158 nyara) | A Salamon által felbiztatott Kutesk moldvai besenyő („kun”) vezér seregével betör Magyarországra, ám I. (Szent) László hadai kiverik a Felső-Tisza vidékéről. (→ 1087. az év folyamán) | (Szent) Brúnó és hat társa Chartreuse-ben remeteközösséget alakít. Szent Benedek eredeti szabályait kívánják követni és visszatérni a remeteséghez. A karthausi rend szabályait 1125 körül a chartreuse-i kolostor ötödik perjele, Guido írásba foglalta, 1176-ban pedig III. Sándor Pál pápa megerősítette. 1234-ben létrejött a női ág is. (→ 1238. augusztus 8.) | A trónfosztott Salamon magyar király Regensburgból Lengyel- és Oroszországon át a moldvai besenyőkhöz utazik. (→ 1087. az év folyamán) | IV. Henrik német királyt német- római császárrá koronázza III. Kelemen ellenpápa azt követően, hogy Henrik elfoglalta Rómát. VII. Gergely pápa előbb az Angyalvárba menekült, majd – miután az általa segítségül hívott dél-itáliai normannok feldúlták Rómát – száműzetésbe kényszerült († 1085. május 25.). | Az 1066. évi normann hódítás után (vélhetően 1075-ben) a Bizánci Birodalomba távozó és az Al-Duna vidékén letelepített angolszászok („keleti angolok”) Magyarországról kérnek papokat, hogy megőrizhessék latin rítusú kereszténységüket. (→ 1089 körül) |