A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  I. Béla király, akire a dömösi királyi udvarházban rászakadt a trón, sebesülten a német csapatok ellen vonul, ám útközben meghal. (Az általa alapított szekszárdi bencés monostorban temetik el.) | IV. Henrik német király csapatai betörnek Magyarországra és elfoglalják Moson várát. | IV. Henrik német király gyámjai Mainzban elhatározzák, hogy Salamont – I. András tízéves fiát – Magyarország trónjára segítik, I. Béla újabb békeajánlatát pedig elutasítják. | Békeajánlatának elutasítását követően I. Béla feldúlja a Német-római Birodalom Magyarországgal szomszédos határvidékeit. | I. Béla monostort alapít Szekszárdon. | Győr nembéli Ottó somogyi ispán Zselicszentjakabon bencés monostort alapít. (→ 1066. az év folyamán) Az erről szóló oklevél a világi nagybirtok szolgálónépeiről tájékoztat. Az oklevél őrizte meg a legkorábbi kétségbevonhatatlan vízimalom-említést Magyarország területéről. (A paraszti kézimalmok mellett már a 11. században elterjedtek és a gabonaőrlésben alapvető szerepre tettek szert a vízimalmok.) | I. Béla az addig vasárnap tartott vásárnapot szombatra helyezi. (Más álláspont szerint ez I. Géza király intézkedéséhez köthető 1075–1077 között.) | A fehérvári bazilika papsága a lázadóktól való félelmében elrejti I. (Szent) István holttestét. Feltételezések szerint ekkor szerzi meg egyikük a király karereklyéjét, s rejti el családja Bihar megyei monostorában. (→ 1083 után) | I. Béla király Fehérvárra népgyűlést hív egybe. A megjelentek Vata fia János vezetésével a pogányság visszaállítását követelik. A király fegyverrel kergeti szét a lázongókat. (Az ún. második pogánylázadás.) | Fehérvárott királlyá koronázzák I. Bélát. (Uralkodik 1063-ig.) |