A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  II. Mieszko lengyel király, miután 1030–1033 között többször vereséget szenved II. Konrád német-római császár hadaitól, a merseburgi birodalmi gyűlésen kénytelen lemondani a királyi címről, és át kell engednie Lausitzot és Meissent is. (→ 1138. október 28.) | I. (Szent) István a magyarországi templomok oltárai számára ereklyéket kér Odilo clunyi apáttól, aki ígéretet tesz a kérés teljesítésére. (Odilo Istvánhoz intézett leveléből kiderül, hogy többszöri követjárásra és levélváltásra került sor a magyar király és az apát között.) | I. (Szent) István ellen a királyi udvarban összeesküdnek, a beteg király életére törő merénylő azonban lelepleződik. Valószínű, bár nem bizonyítható, hogy az összeesküvés hátterében I. (Szent) István unokaöccse, a Nyitrán fogva tartott Vazul herceg állt, akit a király megvakíttatott. A herceg három fia (Levente, András és Béla) Lengyelországba menekül. (→ 1046 első fele) | Konstantinápolyból Magyarországra érkezik I. (Szent) István nővérének és Otto Orseolo elűzött velencei dózsénak a fia, Péter, akit István utóbb örökösének jelöl. (→ 1026) | I. (Szent) István és Gizella királyné miseruhát adományoz a fehérvári prépostságnak, melyen – egyebek mellett – a király, a királyné és Imre herceg alakját is megörökítették. A liturgikus öltözet díszítése a keresztény univerzum felépítését jeleníti meg: Krisztust angyalok kara veszi körül, és próféták, szentek és apostolok szigorúan hierarchikus rendje övezi. A Szent István és Gizella által adományozott miseruhát utóbb, a legvalószínűbben a 12. század végén, koronázási palásttá alakították át, s a ma ismert koronázási relikviák közül az egyetlen, mely vitathatatlanul I. (Szent) István személyéhez kapcsolható. | Imre herceg vadászat közben meghal. (Fehérvárott temetik el; feltehetően ez alkalommal szentelik fel a még teljesen fel nem épült királyi bazilikát.) | II. Konrád német-római császár nevében fia, III. Henrik német király és bajor herceg békét köt I. (Szent) Istvánnal. A béke értelmében a Lajta és a Fischa folyók köze, valamint a Morva folyó jobb partja Magyarországhoz kerül. (→ 1043. augusztus) | Valter magiszter vezeti az újonnan szervezett csanádi püspökség káptalani iskoláját. | (Szent) Gellértet püspökké szentelik. Egyházmegyéje Ajtony egykori területeire terjed ki, székvárosa az 1028 után Csanádnak nevezett egykori Marosvár. A később szentté avatott (→ 1083. július 26.) Gellért nagyobbik legendájában olvasható a magyar népdal és a kézimalom első írott említése: „Történt pedig egyszer, hogy valakinek védelmére a királyhoz igyekezett; annak a vidéknek egy erdős részén, mely disznók legeltetésére szolgált, volt egy tanya, és ebben délidőben megszállott. Itt éjféltájt malomkövek zaját hallja, amit egyébként még nem tapasztalt. Csodálkozott, hogy mi lehet ez. Majd az asszony, aki a malmot hajtotta, énekelni kezdett. Csodálkozva szólott erre a püspök Valterhez: »Hallod-e, Valter, a magyarok szimfóniáját, miképpen hangzik?« És mindketten nevettek az éneken. Minthogy pedig a malmot egy asszony hajtotta kezével, és az ének magasabbra szállt, a püspök pedig eközben ágyában feküdt, még egyszer így szólt még mindig mosolyogva: »Magyarázd meg nekem, Valter, miféle dallamú éneklés ez, amely lejtésével arra késztet, hogy az olvasást abbahagyjam?« Amaz pedig ezt mondta: »Nótának dallama ez! Az asszony, aki énekel, ennek a gazdának szolgálója, akinél szállást kaptunk. Urának búzáját őrli ilyenkor, mikor a vidéken másféle malom éppen nem található.« Mire a püspök így szólt: »Géppel jár vagy kézi munkával?« »Géppel is, kézi munkával is – mondja rá Valter –, nem húzza semmiféle barom, hanem az asszony saját kezével forgatja.« »Csodálatos dolog – mondja a püspök –, hogyan boldogul az ember. Mert ha gép nem volna, a fáradalmat ki tudná elviselni? Boldog egy asszony – folytatja –, aki bár mások hatalma alatt áll, köteles munkáját ilyen szépen, zúgolódás nélkül, vidáman végzi.« És jócskán adatott pénzt néki.” (Szabó Flóris fordítása.) | II. Konrád német-római császár hadjáratot vezet Magyarország ellen: serege a Rábáig nyomul, de támadása az utánpótlási nehézségek miatt kifullad, s kénytelen visszavonulni. A császári sereget üldöző magyar csapatok elfoglalják Bécset. |