Abu-Hámid al-Garnáti, a granadai születésű tudós arab utazó Magyarországon tartózkodik, s személyesen is találkozik II. Géza királlyal, aki azzal bízza meg, hogy aranypecsétes levelét vigye el a kijevi fejedelemnek, és a Volga vidékén íjászokat ­toborozzon számára. (A magyar uralkodók aranypecsétjének első említése.) Abu-Hámid közép- és kelet-európai utazásairól készített munkájában ­magyar­országi élményeiről is beszámol, különösen a Magyarországon élő muszlimok helyzetéről festve részletes képet: „Aztán megérkeztem Unkúrijjába [Magyarországra], ahol egy básgird [magyar] nevű nép él. [...] Bátor emberek, megszámlálhatatlanul sokan vannak. Országuk, melyet Unkúrijjának hívnak, 78 városból áll, s mindegyikben számtalan erőd, a hozzá tartozó majorságokkal, falvakkal, hegyekkel, erdőkkel, kertekkel. Itt ezerszámra élnek a magrebi származásúak, és szintén ­megszámlálha­tatlanul sokan vannak a hvárezmiek [a magyarországi muszlimok két csoportjáról van szó]. A hvárezmi származásúak a ­királyt szolgálják, keresztényeknek tettetik magukat, s titokban tartják, hogy muszlimok. A magrebi származásúak ezzel szemben csak háborúban szolgálják a keresztényeket, és nyíltan vallják az iszlámot. [...] Amikor a király meghallotta, hogy én a borivást megtiltottam a muzulmánoknak, de négy törvényes feleséget engedek meg nekik, azt mondta: Nem okos dolog ez, mert a bor erősíti a testet, a sok asszony pedig a testet és az erőt is gyöngíti. Az iszlám vallásban nincs okosság. A tolmácsnak így válaszoltam: Mondd meg a királynak, a törvények és a szokások a muzulmánoknál mások, mint a keresztényeknél. A keresztény étkezés után víz helyett bort iszik, és mégsem rúg be, sőt növeli erejét. De a muzulmán, aki bort iszik, részeg lesz, mint a bolond: házasságot tör, gyilkol, hitét veszti. Semmiképpen sem jó ez, mert fegyverét és lovát s minden ­vagyonát ilyen állapotban élvezetekre költi. A király hadseregében sok muzulmán szolgál, és amikor harcba szólítaná őket, se fegyverük, se lovuk, se vagyonuk nem volna, mert mindent elinnának. [...] Három évet töltöttem közöttük, mégis csupán négy ­városukba jutottam. Mert ez az ország Rumija al Uszmától [a rómaiak földjétől, a Német-római Birodalomtól] egészen Konstantinápoly határáig terjed. Vannak hegyei, amelyekből aranyat és ezüstöt nyernek. Azon országok közé tartozik, melyekben legnagyobb a jólét és a bőség. Apró ­állatból húsz darab ára egy dinár [arab aranypénz]. Ugyanez az ára harminc báránynak és kecskének. Ötszáz rat [arab űrmérték] méz ára ugyancsak egy dinár, egy szép rabszolganőé pedig tíz dinár. De háborús időkben jó rabszolganőt lehet vásárolni már három dinárért.” Garnáti hagyta ránk egy Kárpát-medencében élő nagy testű, hosszú szarvú, ízletes húsú vadmarhaféle leírását: „Basgirban [Magyarország] egy akkora vadmarha él, mint egy elefánt. Bőre egymaga felér két erős öszvér, feje ­pedig egy borjú súlyával. Vadásszák [...] Csodálatos egy állat, húsa kövér és jóízű...” (...................... fordítása)