Az oldalon lévő Célzott keresés használatával, illetve a bejegyzések alatt található címkék segítségével könnyen megtalálhatja az Ön által keresett kronológiát

Kétórás országos vasutas figyelmeztető sztrájk. A sztrájkolók az ellen tiltakoznak, hogy a MÁV 1993-ban nem tervez bérfejlesztést, valamint 30 ezer dolgozót el akar bocsátani. → december 8., 1993. november 15.

A főváros határozatot hoz, hogy a Dél-Buda–Rákospalota közötti metró nyomvonala távlatilag Gazdagrét és Újpalota között épüljön meg.

A kormány új tervet dolgoz ki a veszteséges MÁV megsegítésére.

A kormány és a vasutas szakszervezetek megállapodást kötnek. Az alaptevékenységben dolgozó vasutasok 1993 áprilisától 6,9%-os béremelést kapnak.

A kormány elfogadja a magyarországi légiforgalmi rendszer fejlesztésére vonatkozó EIB-hitelfelvételt.

Forgalomba állítják a Budapesti Közlekedési Vállalat első zöld-, azaz csökkentett károsanyag-kibocsátású buszait.

A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium hat magyarországi vasútvonal koncessziós villamosítására pályázatot ír ki. A tender győztese: a CO. GE. Co. → 1996. december folyamán

A kormány tudomásul veszi, hogy az év folyamán a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatására kifizetett összeg 500 millió Ft-tal meghaladta az előirányzatot.

A közforgalmú vasúthálózat hossza 7750 km. A személyautók száma 2 058 334 db.

Átlagosan 14%-kal emelkedik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja, ill. az üzemanyag fogyasztói ára. → február 16., 1996. január 1.