Salgótarján, 1918. július 11.

Bányászcsaládban született. Az elemi iskola elvégzése után borbélyinas volt, majd 1935-ig különböző munkákat végzett. 1935-ben a salgótarjáni Tűzhely- és Vasöntödében helyezkedett el, kitanulta a vas- és fémcsiszoló szakmát. 1939-től kisebb megszakításokkal katona volt. 1943-ban munkahelyéről sztrájk szervezése miatt elbocsátották. Ekkor a munkácsi gimnáziumban hivatalsegéd állást vállalt. 1944 végén hadifogságba esett, 1947-ben tért haza. Belépett a Magyar Kommunista Pártba. A salgótarjáni gimnáziumban hivatalsegéd volt, majd 1950-ben a városházán közgyám, majd a katonai ügyek előadója lett. 1951. júliusban a pásztói járás főjegyzőjévé nevezték ki, majd a pásztói járási tanácselnök lett, két hónapig pártiskolába járt. Tanácsakadémiát és két gimnáziumi osztályt végzett. 1953. szeptemberben lett a Nógrád Megyei Tanács titkára. 1954-től az MDP hároméves Pártfőiskola hallgatója volt, de csak 1956 után fejezte be tanulmányait. 1956. november 17-én kinevezték Nógrád megyében kormányösszekötőnek, majd a megyei tanácselnök helyettesének. 1957. áprilisban lett a Nógrád Megyei Tanács VB elnöke, tagja volt az MSZMP Nógrád megyei Ideiglenes Bizottságának is. 1961-től 1970-ig a salgótarjáni 2. sz. AKÖV igazgatója volt.