Salgótarján, 1944. január 17.

Apja kazángépész volt. Fia esztergályos szakmát tanult, 1962-ben a Zománcipari Művek salgótarjáni gyárában szakmájában helyezkedett el, majd 1963-tól a Bányagépgyárban lakatos meós volt. 1966-ban belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1967-től a Kommunista Ifjúsági Szövetség apparátusában tevékenykedett; előbb a KISZ Salgótarjáni Városi Bizottság első titkára, majd 1973-tól az MSZMP Nógrád Megyei Bizottság első titkára volt. 1974 és 1980 között a KISZ KB titkára.  1976-ban befejezte tanulmányait a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, üzemgazdász oklevelet kapott. 1980-ban megválasztották az MSZMP Budapest XIII. kerületi első titkárának, 1980. március 27. és 1988. május 22. között az MSZMP Központi Bizottság tagja volt, a KNEB-be is beválasztották. 1982-ben befejezte az MSZMP Politikai Főiskoláját; Moszkvában Komszomol iskolát is végzett. 1986. júniusban felmentették pártmegbízatása alól, és államtitkári rangban kinevezték az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnökévé; emellett 1989-ig a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is volt.