Jászladány, 1921. július–1987. január 7.

Szegényparaszti családban született, apja gazdasági cseléd volt. Fia öt elemit végzett, különböző helyeken cselédeskedett, majd segédmunkás volt. 1939-től szűcsmesterséget tanult, magáncégek alkalmazottja volt. 1943-ban kapcsolatba került az illegális kommunista mozgalommal, letartóztatták, de bizonyítékok hiányában szabadlábra került. 1944-ben KIMSZ tag volt, majd 1945-ben tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak; 1946-ig a MADISZ dél-magyarországi és szegedi titkára volt. 1947. áprilistól az úttörőmozgalomban dolgozott, előbb budapesti szervező, majd országos úttörő személyzeti, ezután szervezési osztályvezető. 1949-től 1952-ig a Magyar Úttörőszövetség főtitkára; közben 1950-ben három hónapos pártiskolát végzett, majd 1953-ban befejezte az MDP pártfőiskoláját. 1953. júliusban az MDP KV Párt és Tömegszervezési Osztálya a DISZ KV Középiskolai Osztály vezetőjének javasolta.