Hejőbába, 1938. szeptember 29.

1955-től a Lenin Kohászati Művek vegyész szakmunkása, majd művezetője volt. 1959-ben fejezte be a Kohászati Technikumot, kohász-technikus végzettséget szerzett. 1957-ben belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1960-től a Lenin Kohászati Művek KISZ Bizottsága politikai munkatársa, majd 1963-tól titkára. 1966-ban kinevezték a KISZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottsága titkárává, az MSZMP megyei pártbizottságának tagja. 1971-ben befejezte tanulmányait az MSZMP Politikai Főiskoláján, 1973-ig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián is tanult. 1974-től az MSZMP Borsod megyei Bizottsága osztályvezetője volt; 1982-től a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, az MSZMP Miskolc városi bizottság első titkára. 1987. júliustól az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első titkára; 1985 és 1988 között a KB mellett működő Pártépítési Munkaközösség tagja. 1988. május 22-étől 1989. októberéig az MSZMP Központi Bizottság tagja volt, 1989. júliusban bekerült az MSZMP Politikai Intéző Bizottságába. Az 1985. június 8-i országgyűlési választásokon Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. számú egyéni választókerületében jutott képviselői mandátumhoz.