Csongrád, 1932. november 8. – Budapest, 2003. január

Munkáscsaládban született. Szülővárosában érettségizett, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1959-ben állam- és jogtudományi doktori oklevelet, 1967-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetemen általános orvosi oklevelet, 1973-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán klinikai pszichológus szakképesítést szerzett. Már egyetemi tanulmányai idején műsorokat készített a Magyar Rádiónak, 1967-től a Magyar Rádió tudományos szerkesztősége munkatársa, 1989-től vezető szerkesztője volt. Több tudományos és ismeretterjesztő műsor szerzőjeként lett ismert. Az 1985. június 8-i országgyűlési választásokon Csongrád megye 10. számú egyéni választókerületében képviselői mandátumot szerzett. 1989–ben a törvényhozásban megalakult független képviselők csoportjának elnöke volt. Mandátumát 1990-ben is megőrizte, ekkor Csongrád megye 4. számú egyéni választókerületében választották országgyűlési képviselővé. 1993-ban belépett a Kereszténydemokrata Néppártba.