Budapest, 1940. december 10.

Munkáscsaládban született, apja kőfaragósegéd volt, majd hivatásos katona, később autószerelő. 1959-ben érettségizett a fővárosi Vörösmarty Gimnáziumban. 1964-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. Egyetemi tanulmányai befejezése után 1970-ig a Közalkalmazottak Szakszervezete központi apparátusában dolgozott, előbb politikai munkatárs, majd osztályvezető volt. Ezt követően négy évig a Politikai Főiskolán adjunktusi beosztásban államtudományi ismereteket tanított. 1974-ben lett az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának politikai munkatársa, majd 1982. január 14-étől alosztályvezetője. 1981-ben elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, 1989-ben nevezték ki a Politikai Főiskola címzetes egyetemi docensévé. 1987. december 16-ától a Grósz–kormányban a tanácsokat és a közigazgatást felügyelő belügyminiszter-helyettes lett, tisztségét 1989. április 30-ig látta el. 1989. május 1-jétől 1990. május 23-ig a Németh-kormányban belügyminisztériumi államtitkár, mint a helyi közigazgatás országos irányításában és a választójogi szabályok előkészítésében közreműködő főhivatalnok, 1989-ben az MSZMP képviseletében részt vett a háromoldalú tárgyalások plenáris és középszintű ülésein. 1990. január 24-én államtitkárként megbízták a Belügyminisztérium vezetésével.  1989. október 7-én alapító tagként belépett a Magyar Szocialista Pártba. 1990. május 2-ától országgyűlési képviselő, előbb az MSZP országos listáról került be a törvényhozásba; 1994. június 18-án a budapesti területi lista 3. helyéről, 1998. június 18-án az MSZP Pest megyei listavezetőjeként került be a parlamentbe, 2002. május 15-étől Pest megye 7. számú egyéni választókerület képviselője. 1994. június 28. és 1998. június 17. között a törvényhozás elnöke volt.