Jánoshalma, 1917. július 3. – Kecskemét, 1989

Munkáscsaládban született, apja hentes és mészáros volt. Négy polgári osztályt végzett Kiskunhalason, majd 1932-ben szabóinasnak ment. 1935-ben segédként kezdett dolgozni, majd a következő évben, a fővárosban vállalt munkát, belépett a szabómunkások szakszervezetébe. 1939-ben katonai szolgálatra vonult be, 1940-től megszakításokkal munkaszolgálatosként teljesített szolgálatot. 1944. decemberben szülőhelyén többedmagával megalakította a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetét. Tagja lett a helyi, járási és a megyei nemzeti bizottságnak, majd titkári beosztást kapott a testületekben, de a helyi képviselő-testület és a megyei törvényhatósági bizottság tagjai közé is beválasztották. 1945 nyarától az MKP járási bizottság titkára, 1945-ben és 1947-ben is képviselőjelölt volt, de nem került be a törvényhozásba. 1945. november és 1948. február között az MKP jánoshalmi járási titkára volt, közben 1947-ben kéthónapos pártiskolát végzett; a Bács megyei pártbizottság megyei titkára és káderese 1949. november végéig. Ezután a kinevezték a Földművelésügyi Minisztérium személyzeti főosztályára, előbb szakkáderes csoportvezető, majd osztályvezető. 1955. decembertől az MDP bajai járási pártbizottság állami gazdaságokkal foglalkozó titkára. 1956. októberben fegyverrel harcolt a felkelők ellen. November 3-án bejelentette az MSZMP járási és városi szervezet megalakítását. 1956 decemberében részben származása miatt nem jelölték az MSZMP IIB helyi vezetésébe. 1957. februárban az Állami Gazdaságok Minisztérium kinevezte a Mohács-szigeti Állami Gazdaság vezetőjének. 1957. májusban lett az MSZMP bajai városi bizottság tagja, majd 1961. májustól a Bács-Kiskun megyei pártbizottság megyei titkára volt. 1963-ban befejezte tanulmányait az agrártudományi egyetemen, doktori címet szerzett. 1968(?)-ban a Bács-Kiskun megyei Tanács elnökhelyettese lett, beosztásából 1978-ban felmentették és nyugdíjazták.