Szombathely, 1923. augusztus 31. – Szombathely, 2000. december 26.

Apja MÁV alkalmazott volt. Fia szülővárosában érettségizett, kereskedelmi érettségit tett, majd 1941 és 1943 között nemesfémipari tanonc volt, aranyműves segédlevelet szerzett. 1943-ban lett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja. 1944. március után gettóba zárták, majd Kőszegen munkaszolgálatra vitték, sebesülten a fővárosban várta meg Budapest felszabadítását. 1945. márciusban lett a Magyar Kommunista Párt tagja, majd szülőhelyén nemzeti bizottságot szervezett; Celldömölkön a politikai rendőrség vezetőjeként dolgozott. 1945-1946-ban az MKP sárvári Bizottságán kapott beosztást, előbb agitációs-propaganda munkát végzett, majd 1947-től szervezőtitkár volt; 1948-1949-ben hathónapos pártiskolát végzett. 1949. júniustól 1952. június 23-áig – más forrás szerint 1950. június 17. és 1954. március 28. között – Győr-Sopron megyében az MDP első titkára volt. 1952-ben került a Helyiipari Minisztérium Könnyűipari Város- és Községgazdálkodási Osztályára kommunális gazdálkodási területi főosztályvezető beosztásban; 1956 októberében a Városgazdálkodási Minisztériumban dolgozott, a forradalom alatt állásából eltávolították. 1956. november 4. után előbb pártszervező munkát végzett, majd a minisztertanácsi apparátusból az Építésügyi Minisztériumba került. Közben elvégezte a jogtudományi egyetemet. 1957. november 21-én választották Vas megyei tanácselnökké. 1978. június 30-án megbízatása alól felmentették, a következő hónapban az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke lett, 1984. júliusi nyugdíjazásáig államtitkár volt. Betöltötte az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács titkári funkcióját is. 1963. február 24. és 1980. március 6. között országgyűlési képviselő; előbb a Hazafias Népfront Vas megyei listájáról választották be a törvényhozásba, majd 1967. március 19-én Vas megye 6. számú, 1971. április 25-étől Vas megye 7. számú egyéni választókerületében szerzett képviselői mandátumot.