Cece, 1921. november 7.

Földműves családban született. Apja korai halála miatt, 1940-ben a fővárosban tanult, 1940-ben érettségizett a Gróf Széchenyi István Felsőkereskedelmi Iskolában. 1944-ig a Futura leányvállalata, a Nostra Általános Közraktár Vállalat könyvelési részlegénél dolgozott, előbb könyvelő, majd a könyvelési részleg vezetője, végül főkönyvelő-helyettes volt. Beiratkozott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karára, ahol 1946-ban szerzett diplomát. 1938-1939-ben a Keresztyén Ifjúsági Egyesület és a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség tagja volt. 1942-ben belépett a Független Kisgazdapártba, majd 1943-ban a Magyar Parasztszövetségbe. Kapcsolatba került a Szórvány Kaláka Mozgalommal, 1943-tól 1945-ig a végrehajtó bizottság tagja volt. 1944-ben felvették a Magyar Testvéri közösség nevű fajvédő, németellenes titkos szervezetbe. 1944. március 19. után részt vett az ellenállási mozgalomban, a Szabad Élet Diákmozgalomban tevékenykedett, 1944. december 14-én letartóztatták, 1945. január 13-én sikerült megszöknie. 1945. február elején megbízták az FKGP Budapest XIII. kerületi szervezetének megalapításával, tagja lett a kerületi nemzeti bizottságnak is. 1945. májustól a Magyar Parasztszövetség alkalmazottja, 1946 júliusától a gazdasági osztály vezetője, majd igazgatóhelyettese. 1945. október 7-én beválasztották a fővárosi törvényhatósági bizottságba, majd 1945. november 4-én a párt nagy-budapesti listáján nemzetgyűlési képviselő lett. 1945–1946-ban többek között a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Központja, a Magyar Parasztok Értékesítési, Beszerzési és Fogyasztási Szövetkezete tagja, az UNRRA magyarországi fődelegátusának gazdasági főtanácsadója és az Amerikai Magyar Segélyszervezet alelnöke volt. 1947. január 16-án a köztársaság-ellenes összeesküvés koholt vádjával letartóztatták, a Mistéth–per hatodrendű vádlottjaként, másodfokon 1948. március 3-án három évre ítélték. 1947. február 4-én kizárták a Független Kisgazdapártból. 1951-ben szabadult, fizikai munkásként helyezkedett a Siemens Röntgengyárban, 1954-től a Beloiannisz Híradástechnikai gyárban volt műszerész. 1956. októberben részt vett a Független Kisgazdapárt és a Magyar Parasztszövetség újjászervezésében. 1956. november elején New Yorkba utazott. 1956-1957-ben a Magyar Forradalmi Bizottmány Ideiglenes Intézőbizottságának, majd a Magyar Forradalmi Tanács Intézőbizottságának tagja, részt vett az emigráns kisgazdapárt megszervezésében, tagja lett az intézőbizottságnak; 1957-től a Magyar Szabadságharcos Szövetség pénztárosa volt. 1958–1959-ben vendégprofesszor Manilában, 1961 és 1968 között egyetemi docens a Whitman College-ben. 1966-ban a New York-i Columbia egyetemen közgazdaságtanból tudományos fokozatot szerzett. 1968-tól egyetemi tanár az indianapolisi Butler Egyetemen. 1971–1972-ben vendégkutató a Columbia Egyetem Kommunista Ügyek Kutatóintézetében. 1983-ban megalapítója és azóta elnöke az amerikai támogatással működő, kulturális célokat szolgáló Kossuth Alapítványnak. 1997-ben hazatelepült, bekapcsolódott a magyar közéletbe. 1998-tól a Fidesz-Magyar Polgári Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő.