Táplánfa, 1906. október 28. – Gödöllő, 1974. április 6.

Apja vasúti őr volt. Elemi iskolát és két polgári osztályt végzett, majd a győri villamos műveknél villanyszerelő-tanonc, de a szakmai képesítést nem szerezte meg. Néhány hónapig egy budapesti villanyszerelő-mester segédszerelőként alkalmazta, majd 1925 áprilisában hivatásos katona lett. Nyolc esztendőt a nagy­kanizsai tüzérosztálynál szolgált, szerződésének végén tizedesi rendfo­kozattal szerelt le. 1933 szeptemberében a családi hagyomá­nyokat folytatva a Magyar Államvasutak alkalmazottja lett. Öt esztendőn keresztül a veszprémi osztálymérnökség pályamunkása, majd két éven át Hajmáskéren váltókezelő­. Különböző vasúti tanfolyamok el­végzése után üzemi altiszt képzettséget szerzett s 1941-ben kinevezték a Zala megyei Tófej község vasúti megállóhelyére állomáskezelőnek. 1945-ben rövid ideig tagja volt a Független Kisgazdapárt­nak. 1946-ban internálták, majd rendőri felügyelet alá he­lyezték, mert egy feljelentés szerint demokrácia- és szovjetellenes kijelentéseket tett. A belügyminiszter 1946. augusztusban, bizonyíték hiányában visszavonta a határozatot. Őrizetben tartása alatt Tófejről Zalaegerszegre helyezték. Kiengedése után egy vasúti B–lista bizottság elnökének választották meg. 1947-ben csatlakozott a Demokrata Néppárt­hoz Az augusztus 31-én megrendezett országgyűlési választásokon a DNP Zala vármegyei listájáról került be a parlamentbe. A Demokrata Néppárt Végrehajtó Bizottsága 1947. október 16-án a képviselőtestület alelnökének választotta. A törvényhozás 1948. július 9-én mandátumától meg­fosztotta, mivel azzal vádolták, hogy a Magyar Élet Pártja tófeji szervezőtitkára volt. Hazatérése után néhány hónappal, 1949. január 31-én munka­helye felmondással nyugdíjazták. Ezután letartóztatták, Szombathelyen tíz napig őrizetben tartották, majd a kényszerlakhelynek kijelölt Vas vármegyei Vásárosmiskén kellett élnie. Rendőrhatósági felügyeletének feloldása után, az 1950-es évek közepétől a sárvári cukorgyárban kapott munkát, répaátvevő volt. Az 1960-as években feleségével Gödöllőre költöztek. Bérelt földön gazdálkodott, majd nyugdíjazásáig különböző­ üzletekben raktáros munkakörben foglalkoztatták.