Hajdúböszörmény, 1882. március 29. – Hajdúböszörmény, 1958. október 18.

Kisparaszti családból származott. Hat elemit végzett. Az első világháborúban 1915 – 1917 között katona. 34 kat. holdon gazdálkodtak feleségével. 1920-tól tagja a hajdúböszörményi Magyar Nemzeti Párthoz, amelynek 1930 szeptemberéig alelnöke volt. 1930-ban a Független Kisgazdapárt alapító tagja, Hajdúböszörmény képviseletében ott volt a derecskei nagygyűlésen. A Hajdú vármegyei kisgazdapárti szervezet egyik vezetőjeként vált közismertté a vármegyében. 1931-ben és 1935-ben a párt hajdúböszörményi képviselőjelöltje volt, de mind két alkalommal vereséget szenvedett a hatóságok támogatását élvező kormánypárti jelölttel szemben. A helyi pártszervezetben ügyvezető elnök, 1932-1933-ban a Szabad Hajdú szerkesztőbizottsági tagja volt. Hajdúböszörmény 1944. október 22-i felszabadítása után a városi tanács, majd 1944. december 16-ától a nemzeti bizottság tagja; utóbbi testület még aznap delegálta az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés Politikai Bizottsága 1945. szeptember 27-i ülésén igazolta a mandátumát. Az 1944. december 19-én újjáalakult helyi kisgazdapárti szervezete ismét elnökévé választotta. 1945. augusztus 20-án bekerült a FKGP Országos Intézőbizottságába. 1945. november 4-én a Hajdú és Bihar vármegyei választókerületben nemzetgyűlési képviselővé választották. 1946-ban tagja lett a Magyar Parasztszövetség hajdúböszörményi szervezetének, majd 1947 tavaszán beválasztották a szövetség elnöki tanácsába. 1947. augusztus 31-étől ismét régi választókerületéből lett a parlament tagja, október 6-ától a kisgazdapárti képviselőcsoport egyik alelnöke volt. 1947. szeptember 12-étől 1948. április 17-ig az FKGP Politikai Bizottságának a tagja. Fokozatosan szembe került a párt politikájával, ezért 1948. november 6-án lemondatták a mandátumáról. Ezután földjén gazdálkodott, visszavonultan élt. 1956 októberében, amikor Hajdúböszörményben is megkezdődött a Független Kisgazdapárt újjászervezése, környezetét és politikai barátait mérsékletre intette.