Hajdúbagos, 1908. április 9. – Karcag, 2002. július 26.

Középparaszti családból származott. Hat elemit és téli gazdasági iskolát végzett. 1945-ig 65 kat. holdas birtokán gazdálkodott Konyáron. A téli mezőgazdasági iskola egyik helyi szervezője, emellett 1936-1939 között ő vezette a községi ifjúsági kört. 1939-től 1945-ig a legeltetési társulat elnöke és az állattenyésztési mintacsoport vezetője. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara vetésforgó- és növényfajta-kísérleteinek az egyik irányítója. Tevékeny szerepet játszott a gazda fiatalok arany- és ezüstkalászos mozgalmában, 1940-ben az Ezüstkalászos Gazdák Egyesületének az elnöke, a Kalászos Gazdák Országos Szövetsége előkészítő bizottságának a tagja. Belépett a Magyar Parasztszövetségbe, 1942 és 1944 között a kalászos szakosztály alelnöke volt. 1942-ben csatlakozott a Független Kisgazdapárthoz.

A front átvonulása után azonnal bekapcsolódott a politikai életbe. Részt vett a kisgazdapárt és a Magyar Parasztszövetség újjászervezésében; utóbbinak 1945-ben országos szervezőtitkára volt. 1945 márciusától megyei közellátási kormánybiztos. 1945. november 4-én a kisgazdapárt országos listáján nemzetgyűlési képviselővé választották. 1947-ben a Magyar Parasztszövetség Elnöki Tanácsának a tagja. A szövetség megbízottjaként számos mezőgazdasági szakmai és érdek-képviseleti szervezetben töltött be funkciót: 1946-1949 között az Állattenyésztő Egyesületek Szövetsége elnöke, 1947-től 1949-ig a Tiszántúli Állattenyésztő Egyesületek Szövetsége, 1946–1947-ben a Szarvasmarha-tenyésztő Egyesületek Országos Szövetsége elnökhelyettese volt, valamint 1946 és 1948 között a Gyümölcstermesztők Országos Egyesülete vezetőségi tagja. Ugyancsak ő képviselte 1947-1949-ben a parasztszövetséget az Országos Mezőgazdasági Tanácsban és az Országos Mezőgazdasági Munkabér-megállapító Bizottságban. 1949-ben a földjét betagosították, ezután mindössze 5 kat. holdja maradt. 1950 és 1952 között részes aratóként és kubikosként dolgozott, majd 1952-ben cséplőmunkás lett Sátoraljaújhelyen, 1954-ig Rudabányán, majd Kenderesen kapott hasonló munkát. 1959-től 1968 májusáig a kunmadarasi téesz vezető mezőgazdásza. 1968-ban nyugdíjazták, emellett 1970 és 1977 között a kunmadarasi ÁFÉSZ zöldség-gyümölcstermelő szakcsoportjának az elnöke volt.