Hajdúszoboszló, 1922. december 10. – Budapest, 1974. augusztus 8.

Apja MÁV pályamunkás volt. Négy polgári osztályt, majd három éves fémipari szakiskolát végzett. 1941-1943-ban a Szabó és Mátéffy (később Ganz Kapcsoló és Készülékek) Gyárában dolgozott, mint vasesztergályos, majd távvezeték-szerelő. 1943-tól katona volt, 1945. január elején megszökött, és önként jelentkezett a német fasiszták elleni harcra: a demokratikus magyar hadsereg 6. hadosztályának híradózászlóaljával részt vett Ausztria felszabadításában. 1945-ben lett a Magyar Kommunista Párt tagja. 1946-1949-ben korábbi munkahelyén dolgozott, 1947-től az üzemkönyvelési osztály vezetője, majd az üzem MKP- MDP titkára. 1949. januárban századosként került a Magyar Néphadseregbe. 1949-1951-ben parancsnok helyettesi, majd parancsnoki beosztásban dolgozott a Híradószertárban. Öthónapos pártiskolára küldték, melynek elvégzése után 1952 tavaszán az MDP Központi Vezetősége honvédségi alosztályának vezetője lett. 1956. novembertől részt vett a karhatalom szervezésében irányításában, a Magyar Néphadsereg újjászervezésében. 1957-1961-ben, ezredesi rendfokozatban az MSZMP KB Adminisztratív Osztály munkatársa, majd vezetője, elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát. 1961. augusztustól vezérőrnagyi rangban, honvédelmi miniszter helyettes, a Honvédelmi Minisztérium személyügyi főcsoport főnöke, 1973. februárban nyugdíjazták. 1966. decembertől haláláig az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottság tagja volt.