Berettyóújfalu, 1910. augusztus 19. – Berettyóújfalu, 1995. június 28.

Apja mezőgazdasági munkás, később három holdas törpebirtokos. Hat elemi osztályt, majd mezőgazdasági szakiskolán egy éves tanfolyamot járt ki. Tizennégy éves korától apja kis földjén és mellette napszámosként dolgozott. Nősülése után kettő hold földön gazdálkodott, emellett napszámos munkát is vállalt. 1944 szeptemberében részt vett a Partium visszafoglalásában, de mikor október végén elérte őket a szovjet előnyomulás, otthagyta a honvédséget és hazatért. 1945 tavaszán részt vett a helyi földigénylő bizottság munkájában, maga is kapott hat kataszteri holdat. 1946-ban önkéntes szövetkezetté alakultak, a gépeket bérleti szerződéssel használták. Végül 1948 októberében elnökletével újból termelőszövetkezeti csoporttá egyesültek. A Nemzeti Parasztpártba 1945 februárjában lépett be. Novembertől a párt nagyválasztmányának küldötte, 1948 áprilisától az Országos Vezetőség tagja. 1949. május 15-én a Magyar Függetlenségi Népfront Hajdú-Bihar megyei listáján országgyűlési képviselővé választották. 1949-ben belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, a Magyar Szocialista Munkáspártnak 1988-ig volt tagja. Képviselővé választása előtt nem sokkal kinevezték a Terményforgalmi Nemzeti Vállalat igazgatójává. 1952-ben szakérettségit tett, 1952–1954-ben pedig Gödöllőn mezőgazdasági akadémiát végzett. 1952 és 1959 között egy-két évente állást változtatott, volt igazgatóhelyettes a Gyapjúforgalmi Vállalatnál, osztályvezető a Budapest XV. kerületi pártbizottságon, politikai munkatárs a budapesti pártbizottságon, ismét osztályvezető a berettyóújfalui járási pártbizottságon, végül ugyanott a járási Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke; mindenhol mezőgazdasági ügyekkel foglalkozott. 1959-ben, szülővárosában a Dózsa Termelőszövetkezet elnökévé választották, innen ment nyugállományba 1976-ban. 1989-től a Magyar Néppárt-Nemzeti Parasztpárt tagja.