Celldömölk, 1959. június 11.

Édesapja történelem-földrajz szakos középiskolai tanár volt Szombathelyen, később gimnázium-igazgató, majd főiskolai oktató lett; egy ideig városi tanácselnök-helyettesként is dolgozott. Az általános és középiskolát Szombathelyen végezte, 1977-ben érettségizett a Nagy Lajos Gimnáziumban. 1978-tól a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának hallgatója lett, 1983-ban termelési rendszer szakon szerzett oklevelet. Az egyetemen kapott állást, 1983 és 1987 között előbb tudományos segédmunkatárs, majd tanársegéd volt.
1980-ban belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. Egyetemi oktatómunkája mellett 1984-től egy évig a BME függetlenített KISZ-titkáraként is dolgozott, az úgynevezett „ezres” kollégium nevelőtanára. Innen került át a KISZ Budapesti Bizottságához, 1989-ig első titkár. A KISZ 1989. áprilisi kongresszusán a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség ügyvivő testületébe került; június végén az ifjúsági szövetség budapesti szervezete jogutóda, a Baloldali Ifjúsági Társulás alapítója, 1990. januártól elnöke, 1992-ig budapesti elnöke. Amikor a BIT országos szervezetté alakult, elnöknek is megválasztották, tisztségét 1995 nyaráig töltötte be. 1986-tól három évig a fővárosi pártbizottság tagja, majd rövid időre, 1989. április 12-étől 1989. októberig az MSZMP Központi Bizottságba is bekerült. Októberben a Magyar Szocialista Párt alapító tagja, 1992. szeptember óta választmányi tag.

 2003. márciusa után 2004. október 16-án ismét beválasztották az országos pártelnökségbe. Közben 2004 augusztusában miniszterelnök-jelölt. Az 1990. őszi önkormányzati választásokon tagja lett a Fővárosi Közgyűlésnek. 1992. október 12-étől a korábban az országos listán szerzett mandátumáról lemondott Kovács Jenő helyén lett országgyűlési képviselő; közgyűlési mandátumát ekkor visszaadta. Az 1995. december 1-jétől munkaügyi miniszterré nevezték ki, 1998. július 7-ig volt a szocialista-szabad demokrata koalíciós kormány minisztere. 1998. május 30-án frakcióvezető-helyettessé választották, tisztségét 2000. december 31-ig töltötte be. 2002. május 27-én újra megkapta a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium vezetését. 2003. március 3-án átvette a Miniszterelnöki Hivatal vezetését. A 2004. október 4-én hivatalba lépett Gyurcsány-kormányban továbbra is megtartotta miniszteri tisztségét.