Bicske, 1912. november 1. – Budapest, 1988. szeptember 9.

Apja kisbirtokos volt. Elemi iskolai tanulmányai után beiratkozott a nagykőrösi református tanítóképzőbe, ahol 1932-ben tanítói és kántori oklevelet szerzett. A töki református iskola kántortanítója, majd 1948. júliustól vezető tanítója lett. Az iskola mellett ő irányította a Keresztyén Ifjúsági Egyesület helyi szervezetét s megalapította a református dalkört is. 1938-ban belépett a Nemzeti Egység Pártjába. 1940-ben részt vett az erdélyi bevonulásban, majd a következő évben a Jugoszlávia ellen indított háborúban. 1942-ben, majd 1944-ben a szovjet frontra vezényelték. A háború végén alakulatával Németországba vonult, ahonnan 1945 májusában tért haza. Hamarosan a Nemzeti Parasztpárt szervezője lett. Később beiratkozott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, de 1947-ben politikai tevékenysége miatt az egyetemről kizárták. 1947 nyarán került fel a Magyar Függetlenségi Párt Pest–Pilis– Solt-Kiskun és Bács-Bodrog vármegyei listájára, ahonnan bekerült a törvényhozásba. Mandátumát az Országos Nemzeti Bizottság 1947. november 20-án megsemmisítette. 1949. március folyamán hamis vádakkal felfüggesztették tanítói állásából. 1950. januárban nyugdíjjogosultság nélkül megfosztották állásától, majd októberben letartóztatták. A Legfelsőbb Bíróság 1951-ben másodfokon helyben hagyta az izgatás miatt kiszabott egyéves börtönbüntetését. A Markó utcában és Inotán dolgozott 1951. december 5-i szabadulásáig. Ezután különböző vállalatok bérelszámolója, majd a Zsámbék és Vidéke Vegyes KTSZ főkönyvelője lett. 1958-ban munkakörének ellátásához elvégezte a közgazdasági technikumot. 1957 elején visszavették nevelői munkakörébe, de kántori tevékenységét nem gyakorolhatta, ezért tanítói állásáról is lemondott. Különböző – budapesti, szigetcsépi és töki – intézmények számviteli és gazdasági vezetői munkaköreit látta el. 1973-ban rehabilitálták. Élete végén a Dunamelléki Református Egyház gazdasági ügyintézője volt.