Budapest, 1930. szeptember 22.

Munkáscsaládban született, 1945 és 1948 között kőműves tanonc, majd segéd volt. 1948-ban belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, a MINSZ, majd a DISZ politikai munkatársa volt 1950-ig. Sorkatonai szolgálata után hivatásos tiszt volt 1960-ig. 1960-tól a Magyar Rádió belpolitikai rovatvezetője, közben elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Karán a magyar nyelv és irodalom szakot. 1962-ben kinevezték a Magyar Ifjúság c. hetilap főszerkesztő helyettesévé. 1969-ben a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatal általános elnökhelyettese lett. 1973-ban elvégezte a Politikai Főiskolát, 1974-ben a Zalka Máté Katonai Akadémiát.  1977-től dolgozott a Magyar Távirati Irodánál, előbb a vezérigazgató helyettese, majd 1980-tól vezérigazgató volt.  1982. június 23-ától 1988. június 23-ig az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztály osztályvezetője volt. Megbízatása alól ekkor felmentették, mert külügyi szolgálatot vállalt, az NDK-ban lett Magyarország nagykövete.