Sásd, 1898. május 6. – Budapest, 1959. augusztus 10.

Apja vasúti pályamunkás, de szülei 1,5 kat. hold földön gazdálkodtak is. Kaposvárott felsőkereskedelmi érettségit tett, majd egy évet elvégzett a gazdasági akadémián. 1922-től filmszínházat üzemeltetett Nagykanizsán. 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba. Nagy szerepet játszott a nagykanizsai helyi szervezet megalakításában és fenntartásában; 1945 és 1947 között a pártszervezet elnöke volt, és tagja lett a megyei pártvezetőségnek is. 1946-ban megválasztották a Nagykanizsai Torna Egylet elnökévé. 1945-től 1948-ig a városi képviselő-testület tagja. 1945. november 4-én a Zala vármegyei választókerületben nemzetgyűlési képviselôvé választották. 1947. június 8-tól a Zala vármegyei szervezet társelnöke. Az 1947. évi parlamenti választások alkalmával ő irányította a kisgazdapárt megyei kampányát; a szavazáson csak pótképviselővé választották. 1948. március 7-én bekerült az FKGP országos nagyválasztmányába, március 21-én azonban minden tisztségéről lemondott, mert nem értett egyet a pártvezetés politikájával. 1948. augusztus 17-én az FKGP Politikai Bizottsága a tisztogatási kampány keretében kizárta a pártból. Miután 1948-ban államosították a mozi-üzemét, 1949-ben gyümölcskereskedést nyitott. 1952 őszén Budapestre költözött, 1957-ig portásként dolgozott a Teherfuvarozási Vállalat Ceglédi úti telepén.