Székelyudvarhely, 1918. november 30.

Tisztviselőcsaládban született. Négy középiskolai osztályt végzett Székelyudvarhelyen, tanulmányait anyagi gondok miatt abbahagyta, tizenhét éves korától napszámba járt; magánúton érettségizett le. 1938-ban a székelykeresztúri tanítóképzőben folytatta tanulmányait. A tanító oklevél megszerzése után három évig Székelyvaján tanított, csatlakozott a Magyar Népi Szövetséghez. 1944. február 14-én letartóztatták, kommunista kapcsolattartás gyanújával hat hónapig tartották fogva, majd rendőri felügyelet alá helyezték. 1944. szeptemberben átjött Magyarországra, szeptember 20-án a nagykállói görög katolikus iskolában tanított. A front elvonulása után a nemzeti bizottság tagja, a polgárőrség megszervezője. 1945. januárban belépett a Független Kisgazdapárt, a helyi szervezet megalapítója, majd az FKGP nagykállói járási vezetője, a Magyar Parasztszövetség nagykállói járási szervezője, ő irányította a nagykállói gazdaszövetkezetet is. 1945-ben jogi tanulmányokba kezdett a debreceni tudományegyetemen, diplomáját csak később tudta megszerezni. 1947. augusztus 31-én pótképviselő lett a Szabolcs- és Szatmár-Bereg megyei választókerületben, behívására 1948. november 16-án került sor. A választások után az FKGP Szabolcs megyei szervezetének titkára. 1948-tól a Szabolcs megyei nemzeti bizottság és a törvényhatósági bizottság tagja. 1947. októberben áthelyezték a nyíregyháza-borbányai kisegítő iskolába, kinevezték a gyógypedagógiai osztály vezetőjévé. 1949. január-februárban a Szabolcs megyei, a párttagságot felülvizsgáló tisztogatóbizottság tagja. 1949. májustól a budapesti tanfelügyelői hivatal munkatársa, belépett a pedagógusok szakszervezetébe. 1956-ban a Szentendrei Járási Tanács művelődési osztály vezetője, a forradalom alatt megalakította a pedagógus munkástanácsot, ezért később elbocsátották állásából, további sorsa ismeretlen.