Kispest, 1916. március 3. – Budapest, 1979. április 5.

Apja műszaki tisztviselő volt a MÁVAG-ban. 1940-ben a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem latin-francia szakán – az Eötvös Collegium tagjaként – tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett, közben 1938-1939-ban ösztöndíjas Párizsban.  Részt vett a Március Front tevékenységében, kapcsolatban állt az illegális kommunistákkal. 1941-től az Angol–Magyar Bank kereskedelmi levelezője. 1943-ban lett a Szociáldemokrata Párt tagja 1945-ben az I. kerületben a MADISZ szervezője volt, 1945-1948-ban az I. kerületi Nemzeti bizottság alelnöke, majd a Magyar Kommunista Párt I. kerületi szervezetének párttitkára 1947-ig; 1957 és 1967 között tagja volt az MSZMP Budapesti Pártbizottságának. Később a Magyar Távirati Iroda segédszerkesztője 1947-1948-ban, majd a Magyar Rádió irodalmi osztályának munkatársa 1949-ben. A Művelt Nép Könyvkiadónak 1950-1954 között, az Élet és Irodalom c. hetilapnak 1957. szeptembertől 1958-ig, majd a Budapest című folyóirat felelős szerkesztője 1966-tól volt. Jelentős szépirodalmi munkásságot is kifejtett. Országgyűlési képviselő 1958. november 16. és 1967. január 28. között volt a Hazafias Népfront budapesti listájáról.