Budapest, 1909. szeptember 23. – Budapest, 1995. szeptember 9.

 Apja, Móricz Zsigmond író volt. A bécsi, berlini és budapesti egyetemen művészettörténetet tanult, 1932-ben a magyar fővárosban esztétikából és művészettörténetből szerzett doktori oklevelet. 1931–1932-ben a Nyugat titkára, majd film-segédrendező, később édesapja titkára volt. Az 1950-es évektől Móricz Zsigmond életművével foglalkozott; a hagyaték rendezésében, a levelezés és az életmű egyes részeinek feltárásában, kiadásában, valamint apja regényeinek dramatizálásában játszott jelentős szerepet. Íróként a próza számos műfajában alkotott: életrajzi és ifjúsági regényt, novellát egyaránt írt.  1936-ban a Nyugat pályázatának győztese lett novellájával. 1958. november 16. és 1967. január 28. között országgyűlési képviselő volt; mandátumát mindkét alkalommal a Hazafias Népfront budapesti listájáról szerezte meg.