Balmazújváros, 1934. június 12.

Apja mezőgazdasági munkás volt. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán kezdte felsőfokú tanulmányait, majd a moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem történelem fakultásán szerzett diplomát. 1962-ben kapott egyetemi doktori fokozatot. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen egyetemi gyakornok, tanársegéd, majd egyetemi adjunktus volt 1959-től 1969-ig 1952-től tagja a Magyar Dolgozók Pártjának, majd az MSZMP-nek. 1969-ben került be a pártapparátusba. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának politikai munkatársa volt, majd 1973-tól a Béke Világtanács magyar titkára és az Országos Béketanács tagja 1975. decemberéig. 1976. januártól az MSZMP KB Külügyi Osztályának osztályvezető-helyettese volt. 1984-től 1988-ig külügyminiszter-helyettes.