Budapest, 1909. május 24. – Budapest, 1963. november 17.

Menhelyi gyerekként került le az alföldi településre. Különböző mezőgazdasági munkákat vállalt, majd kubikus volt, végül a fővárosban keresett megélhetést. Darvas József révén megismerkedett a népi írók mozgalmával. 1939-ben a rendőrség letartóztatta, mert az országgyűlési választások előtt egy, lakhelyén tartott Magyar Élet Pártja választási gyűlésen a hivatalos jelölt ellen agitált. 1945-ben belépett a Nemzeti Parasztpárt törökszentmiklósi szervezetébe. 1945. november 4-én, a nemzetgyűlési választáson a NPP képviselő-jelöltje a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei választókerületben, de nem került be a törvényhozásba. A következő évben a párt vármegyei titkárává választották, részt vehetett a párt nagyválasztmányi ülésén. 1947. augusztus 31-én korábbi választókerületében választották meg országgyűlési képviselőnek. Mandátumának lejárta után már nem jelölték újból; visszavonult a politikai élettől. Pártbeli társa segítségével az Országos Szervestrágya Ellátó Vállalat soroksári telepvezetője lett. Munkahelyének megszűnése után a Hazai Fésűsfonó Vállalat segédmunkásaként dolgozott.