Hódmezővásárhely, 1928. február 1.

Apja gazdasági cseléd és kubikus volt. 1942-ben fejezte be a nyolc általános iskolai osztályt, majd kifutóként dogozott. 1943-tól a hódmezővásárhelyi Kokron cégnél lett kötszövő inas. 1944. szeptembertől mezőgazdasági munkára és vasúti pálya helyreállításra vitték, 1945. áprilisban hadifogságba esett, 1948. szeptemberben tért haza.  Hazajövetele után volt munkahelyén ismét ipari tanuló volt, majd 1949. júliusban kötszövő segéd lett, 1951. novembertől segéd művezető beosztásban dolgozott. 1952-ben négy hónapos művezetőképző iskolát végzett; 1953-ban nevezték ki a harisnya nyersmegmunkáló vezetőjévé, 1953. decemberben a kötöttáru varroda főművezetője lett, 1955-től a hódmezővásárhelyi Harisnya- és Kötöttárugyár gyártásvezetője.  1948 és 1950 között SZIT tag volt, 1953-ban lett a Magyar Dolgozók Pártja tagja, 1956. novembertől MSZMP tag, beválasztották a hódmezővásárhelyi városi VB-be, munkásőr zászlóaljparancsnok. Parlamenti képviselővé a Hazafias Népfront Csongrád megyei listáján 1958. november 16-án választották meg.