Hajdúdorog, 1919. február 10. – Budapest, 1977. február 13.

Parasztcsaládban született. 1945-ben a Debreceni Gazdasági Akadémián (DGA) végzett, 1946-ban a Debreceni Tudományegyetemen állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett. 1944-ben Kassán gazdasági segédtanár, majd a DGA rendes tanára 1947-ig, az Áchim András Népi Kollégium igazgatója 1947-ben. 1947. augusztustól az Országos Tervhivatal osztályvezető helyettese 1949-ig, majd négyhónapos szakosító agrártanfolyam elvégzése után a Népgazdasági Tanács Titkársága előadója, majd 1952. februártól vezetője volt, majd 1954-ig a Minisztertanács Titkársága Mezőgazdasági Osztályának vezetője. A Földművelődési Minisztérium miniszterhelyettese 1954. szeptember 9. és október 30., majd az állami gazdaságok minisztere 1954. október 30-ától 1956. október 27-ig, ezután a Földművelésügyi Minisztérium Állami Gazdaságok Főigazgatóságának főigazgató-helyettese 1957. augusztusig. Ekkor kinevezték az Agrártudományi Egyetem Növényélettani és Növénykórtani Tanszékére, tanszékvezető egyetemi tanár és az egyetem tangazdaság igazgatója volt haláláig. A Nemzeti Parasztpártnak 1945–1946-ban, a Magyar Kommunista Pártnak 1946 és 1948 között volt tagja, MDP, majd az MSZMP tagja 1956–1957-ben illetve 1966-tól.