Miskolc, 1921

Munkásszármazású. 1939-től 1945-ig nyomdász volt, tagja a Szociáldemokrata Pártnak. 1944-ben megszökött a hadseregből s partizánként harcolt. Az ELTE Lenin Intézetében öt évet végzett, majd két évig katonai repülőgép-vezetői iskolába járt 1950-ig. 1945-től 1950-ig a Belügyminisztérium osztályvezető helyettese, majd a  légirendészeti csoport gezetője. 1948. novemberől a magyar különleges repülőszázad parancsnoka, majd 1950. októberig a Magyar Repülőszövetség főtitkárhelyettese. Eltávolították a hadseregtől, 1954. márciusig a Bútorértékesítő Vállalatnál kapott munkát. 1954 végétől a HNF Titkárságának vezetője, 1955. márciustól  a MÖHOSZ  elnökhelyettese. 1956 végén repülésügyi kormánybiztos, 1957. április 20-án kinevezték a KPM Légügyi Főigazgatóság vezetőjévé. 1963. áprilistól a közlekedési és postaügyi miniszter helyettese volt. 1967. júliusban funkciójából felmentették, a Külügyminisztérium állományába került, majd diplomáciai pályára ment. 1976-ig nagykövet Helsinkiben, majd 1980-ig a Kulturális Kapcsolatok Intézetének igazgatója nyxugdíjazásáig.