Budapest, 1917. július 27. – 1985

Apja órás volt. Négy polgári osztályt végzett, 1935-ben felsőkereskedelmi érettségi vizsgát tett. A Magyar Vashulladék RT. gyakornokaként dolgozott 1938-ig, a következő évtől alkalmi munkás, majd a Patria Bútorgyárban asztalos tanonc volt, 1940-től ugyanott asztalos segéd. 1944. novemberben katonai szolgálatra hívták be, alakulatától megszökött és bujkált. 1945 őszén a Mechanikai Hordógyárban alkalmazták, mellette a Csemege Konzervgyárban könyvelő volt, majd ugyanabban a beosztásban dolgozott korábbi munkahelyén is 1950. márciusig. 1945. januárban belépett a Szociáldemokrata Pártba, 1947-ben átlépett a Magyar Kommunista Pártba, MDP tag lett. Három évet végzett a közgazdaság-tudományi egyetemen, okleveles könyvvizsgáló képesítést szerzett. 1950. áprilisban kinevezték a Műszaki és Fatömegcikkipari Egyesülés főkönyvelőjévé. 1951. áprilisban lett az Építésügyi Minisztériumban a XI/B főosztály pénzügyi osztályvezetője, majd egy év múlva főosztályvezető lett. 1954-ben egy éves pártfőiskolát végzett. 1956. novemberben MSZMP tag lett, 1957–1967-ben munkásőr. 1963. júniustól 1976. júniusig az építésügyi, majd az építésügyi és városfejlesztési miniszter helyettese volt.