Budapest, 1912–Budapest, 1980. november

Apja könyvkereskedő volt. Négy polgári osztályt végzett, majd kereskedőtanuló volt. Szabadulása után egy vállalat fővárosi lerakatánál, majd 1942-ig a Soproni Selyemipari Rt-nél kereskedősegéd volt. 1941–1942-ben a Szociáldemokrata Párt tagja volt, bekapcsolódott az illegális kommunista párt tevékenységébe, szerepet vállalt a Vörös Segélyben. 1943-tól a Békepárttal volt kapcsolata, röpcédulák készítésében és terjesztésében vett részt. 1940–1941-ben és 1943–1944-ban munkaszolgálaton vett részt, majd megszökött és bujkált. 1945-ben lett tagja a Magyar Kommunista Pártnak, előbb az MKP Budapest VI. kerületi bizottsága üzemszervezője, 1946-1947-ben a KV Szervezési Osztály instruktora. 1949-ben egy hat hónapos pártiskola elvégzése után Tolna megyébe helyezték, júniustól megyei szervezőtitkár volt, majd megyei első titkárrá választották meg. 1950. augusztusban leváltották funkciójából és a Belkereskedelmi Minisztérium fővárosi és vidéki kiskereskedelmi főosztály helyettese vezetőjévé nevezték ki. A Belkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetőjeként ment nyugdíjba. Tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak.