Olaszliszka, 1900. november 2. – Olaszliszka, 1959. május 27.

Földmunkáscsaládból származott. Apja szőlőmunkás volt, majd néhány kat. hold földet szerzett, amelyen szőlőt telepített. Hat elemit végzett. 1927-ben kivándorolt Kanadába, előbb mezőgazdasági munkás, majd favágó volt, később egy fűrésztelepen vállalt munkát, de ácsként és öntödei segédmunkásként is dolgozott. 1931-ben visszatért Magyarországra. A megtakarított
4 ezer dolláron 15 kat. hold földet és egy házat vásárolt, és gazdálkodásba fogott. 1931-ben belépett a Független Kisgazdapártba, a helyi csoport elnöke, járási és vármegyei szervező lett. Az 1930-as években az országgyűlési választásokon a kisgazdapárt jelöltjei mellett korteskedett. 1941 után bekapcsolódott a Magyar Parasztszövetség munkájába. Ellenzéki beállítottsága miatt számos kellemetlenség érte a hatóságok részéről. 1945 tavaszán tevékenyen részt vett a kisgazdapárt újjászervezésében. 1945. április 3-tól a Borsod vármegyei törvényhatósági bizottság tagja. 1945. november 4-én a Borsod-Gömör, Zemplén és Abaúj vármegyei választókerületben nemzetgyűlési képviselővé választották. A parasztszövetség parasztképviselőkből álló elnöki tanácsának a tagja. Beválasztották a MEGA Magyar Hegyvidéki Bortermelők Értékesítő Szövetkezete igazgatóságába. 1947 nyarán kinevezték a párt országos választási bizottságának a tagjává. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon isméta Borsod-Gömör, Zemplén és Abaúj megyei választókerületből jutott be a törvényhozásba. 1947. szeptember 12-től 1948. április 17-ig az FKGP Politikai Bizottságának a tagja. Mivel a párthatározat ellenére nem szavazta meg az iskolák államosítását, az FKGP Politikai Bizottsága 1948. július 1-jén felszólította, hogy mondjon le a mandátumáról, amit három hét múlva meg is tett. Az országgyűlésben 1948. november 6-án jelentették be távozását.

Képviselősége megszűnte után hazament Olaszliszkára, és haláláig 14 kat. hold szántóján és 2 kat. hold szőlőjében gazdálkodott. Az 1950-es években kuláklistára került, emiatt állandó zaklatásoknak volt kitéve. Az internálást úgy kerülte el, hogy a beszolgáltatást és a különböző indokolatlan pénzbüntetéseket, erejét megfeszítve és családja megélhetését kockáztatva teljesített