Nagylak, 1912. július 9. – Budapest, 1950. május 26.

A budapesti tudományegyetem jog-és államtudományi karán jogi doktori oklevelet szerzett, ügyvédi vizsgát tett. Budapesten ügyvédként dolgozott, perbe fogott szociáldemokraták, kommunisták védőügyvédje volt. 1943-ban behívták munkaszolgálatra. A Magyar Kommunista Pártba tagja 1945 elején lépett be. 1945. februárban a Budapesti Nemzeti Bizottság és a Budapesti Népügyészség vezetőjévé választották, de nem lépett hivatalba. 1945-től a Belügyminisztérium munkatársa, 1947. július 4-étől adminisztratív államtitkár. Az ÁVH 1949. június 7-én letartóztatta, 1950. március 20-án és május 20-án a Rajk – ügy egyik mellékperében koholt vádak alapján egyaránt halálra ítélték, majd kivégezték. 1955. október 13-án rehabilitálták.